Tudják, merik, zsebre teszik: háromból kettő közbeszerzés korrupciógyanús Juhásznál?
Az elmúlt időszakban a Honvédelmi Minisztérium számos esetben bonyolított le korrupciógyanús és botrányos közbeszerzéseket. Az Állami Számvevőszék megállapítása szerint a tárca minden három beszerzéséből kettő szabálytalan volt - mondta Simicskó István csütörtökön sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-09-23 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:58.482727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Simicskó István elmondása szerint a közbeszerzési döntő bizottság korábban már elmarasztalta a tárcát, a nemzeti nyomozó iroda pedig nyomozást indított több ügyben is. A Fidesz többször fordult Keller László közpénzügyi államtitkárhoz, de mire számítsunk akkor, amikor "korrupciógyanús ügybe keveredett maga is" - fogalmazott.
Juhász nyájas közbeszerzései
Mint hangsúlyozta: szabálytalan beszerzési eljárások közepette zajlott 2003-ban számos objektum felújítása.
A politikus ezenkívül a gyanús ügyek közé sorolta a Gripen-vadászgépek beszerzését is, amelynek révén - mint mondta - a Magyarország számára fölösleges képességekkel rendelkező eszközöket hatvan milliárd forinttal drágábban vásárolta meg a magyar kormány.
A képviselő emlékeztetett a gépjárműtenderrel kapcsolatos visszaélésekre is, amelyek miatt a közbeszerzési döntőbizottság szabálytalannak minősítette a beszerzési eljárást".
Az Orbán-kormány államtitkára szerint az iraki misszió felszerelésének megvásárlása is "egy érdekes eljárás volt". Ezzel összefüggésben utalt rá, hogy a nyertesnek, aki meghívásos alapon indult a tenderen, mindössze hat nap állt a rendelkezésére, hogy 37675 darab eszközt legyártson illetve beszerezzen.
A Fidesz szakpolitikusa beszélt azokról a AN 26-os gépekről is, amelyeket, azelőtt, hogy őket a tárca 600 millió forintért egy szolnoki cégtől megvett, Ukrajnából vásárolt meg egy Cipruson bejegyzett jereváni társaság.
Simicskó István az ügy érdekességének nevezte, hogy Juhász Ferenc a nemzetbiztonsági kabinet vezetőjeként saját magának adott felmentést a közbeszerzési eljárás alól.
Simicskó István arra kéri Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök-jelöltet, hogy a szocialista-szabad demokrata-kormány által meghirdetett üvegzsebprogramot szem előtt tartva, világítsa át "az ilyen típusú botrányos beszerzéseket", derítse ki a felelősöket, valamint akadályozza meg, hogy a jövőben ehhez hasonló esetek ne fordulhassanak el.
fideszfrakcio.hu