A polgári körök valódi rendszerváltozást akarnak
A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör szerint "az elmúlt hetek eseményei egyértelműen azt mutatják, hogy a hatalomra került pártok és holdudvaruk demokratikus eszközök használatával lopakodó diktatúrát valósítanak meg, amely ellen parlamenti módszerekkel alig lehet fellépni"
Dátum: 2002-07-05 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:47.416355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pénteken kiadott nyilatkozat leszögezi: ez a helyzet a magyar társadalom nem jelentéktelen részében csalódottságot és felháborodást ébresztett és július 4-én sokak spontán tiltakozásba kezdtek.
"A megmozdulás egyértelműen törvénytelen volt - vagyis nem alkotmányos módon tört utat -, de célkitűzései kifejezik a nemzeti érdekeket" - áll a nyilatkozatban.
A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör hangsúlyozza: szolidáris a célkitűzésekkel - amelyeket a polgári pártok egyébként törvényesen próbáltak meg képviselni -, és a leghatározottabban elítéli a rendőri brutalitást, egyben követeli a lefogottak azonnali szabadon bocsátását s az erőszakos rendőrök megfegyelmezését.
"Emlékeztetünk az egykori taxisblokádot követő eljárásra" - fogalmaz a nyilatkozat.
Mindemellett a polgári kör tagjai arra hívják fel a figyelmet, hogy mindenki tartózkodjon honfitársai szabadságának bármiféle alkotmánnyal össze nem férő korlátozásától, amely csak a jelenlegi "hálózati" kormány érdekeit szolgálhatja.
A polgári körök, mint hangsúlyozzák, egyértelműen elszántak, és létfontosságúnak tartják a polgári körök alkotmányos módon történő mozgósítását.
"Ezért az elkövetkezőkben helyi, regionális és országos rendezvényeket tervezünk, amelyek a pillanatnyi helyzetre és a jövőre nézve is a legfontosabb nemzeti célok - a földkérdés, a politikai élet tisztasága, kis- és középvállalkozók ügye, a Széchenyi Terv és a magyar kisebbségek - feltétlen védelmét célozzák" - szögezi le a nyilatkozat.
A polgári körök a dokumentum szerint valódi rendszerváltozást, a kádárista diktatúra felelőseinek a közéletből történő teljes körű eltávolítását, a demokrácia megvalósítását és hiteles tájékoztatást, valódi sajtószabadságot akarnak.
"Használjunk fel minden törvényes eszközt a lopakodó diktatúra megállítására" - áll a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör nyilatkozatában.