Irán külügyminisztere párbeszédre szólítja fel a Nyugatot
Kamal Harazi iráni külügyminiszter csütörtökön párbeszédre szólította fel országa atomprogramjáról a nyugati országokat. "Senki sem tagadhatja, hogy Iránnak joga van békés célokra atomtechnológiát alkalmazni. Irán hatalmas ország, és egy hatalmas országgal nem lehet az erőszak nyelvét alkalmazni" - jelentette ki Kamal Harazi New Yorkból az iráni állami televíziónak adott nyilatkozatában. Az iráni diplomácia feje az ENSZ-közgyűlésén tartózkodik az amerikai városban.
Dátum: 2004-09-23 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:27:00.868379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Olyan megoldást kell találni, amely tiszteletben tartja az atomenergia békés célokra történő felhasználásához való jogunkat, és amely ugyanakkor eloszlatja a többiek aggodalmát" - közölte az iráni külügyminiszter.
Ha a nyugati országok problémákat akarnak, a megoldás az, hogy folytatják a nyomásgyakorlást, ha azonban rendezni akarják a kérdést, a párbeszéd a megoldás - hangoztatta Harazi, aki megismételte, hogy Iránnak nem áll szándékában atombombát előállítani.
Az ENSZ-közgyűlés keretében Kamal Harazi francia, brit és spanyol kollégájával tárgyalt.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szombaton határozatot fogadott el, amelyben november 25-ig adott határidőt Iránnak arra, hogy biztosítékokkal szolgáljon arra nézve, hogy atomprogramja nem szolgál katonai célokat, mint ahogyan azzal az Egyesült Államok és más országok vádolják. A dokumentum, amelyet az Egyesült Államok és az európai országok is támogatnak, felszólítja Teheránt az urándúsítással kapcsolatos valamennyi tevékenysége és a ehhez szükséges centrifugák gyártásának és összeszerelésének befagyasztására.
Irán 2003 végén "önként és korlátozott időre" vállalta az urándúsítás felfüggesztését.
Az iráni hatóságok vasárnap elutasították a NAÜ követelését.
MTI - fidsezfrakcio.hu