Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bárándy nem kér a Gyurcsány-kormányból

Lapinformációk szerint Bárándy Péter igazságügy-miniszter szerdán bejelentette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltnek, hogy nem kíván részt vállalni kormánya munkájában.


Dátum: 2004-09-23 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:27:01.797939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékezetes, hogy már júliusban szóba került az igazságügy-miniszter távozása, augusztus elején azonban úgy tűnt Bárándy Péter mégsem távozik posztjáról, miután tárgyalt Medgyessy Péter miniszterelnökkel.

Az [origo] kérdésére Bárándy György azt mondta: tud arról, hogy fia, Bárándy Péter már eldöntötte, nem vállal miniszterséget Gyurcsány Ferenc kormányában. Mint mondta, megbeszélték a dolgot, megérti és helyesli fia döntését. Korábban a Népszava és az MTI is írt arról, hogy Bárándy nem marad posztján.

[origo] - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek