Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nőtt a munkanélküliek száma Borsodban

Nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az év nyolcadik hónapjában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a 17,6 százalékos munkanélküliségi ráta pedig azt jelenti, hogy továbbra is itt a legmagasabb a munkanélküliség, ez az arány ugyanakkor egy évvel ezelőtt csaknem 2 százalékponttal magasabb volt - közölte a megyei munkaügyi központ igazgatója az MTI-vel.


Dátum: 2004-09-23 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:27:02.698120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az észak-magyarországi régióban - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - a regisztrált munkanélküliek száma meghaladta a 78 ezret augusztusban, ebből Borsodra 51 ezer 666 jutott. Nógrádban kis mértékben csökkent, Hevesben pedig majdnem egy százalékkal nőtt a munkanélküliek száma - mondta Szabó József.

Hozzátette: Borsodban júliushoz képest négyszázzal több munkanélkülit tartottak nyilván a munkaügyi kirendeltségek, főleg Miskolc, Sátoraljaújhely és Encs térségében nőtt a számuk, míg Tokaj, Mezőkövesd és Tiszaújváros környékén valamelyest kevesebben voltak állás nélkül.

A növekedésben egyebek mellett szerepet játszott az, hogy az elmúlt hónapokhoz képest jelentősen csökkent az álláskínálat a megyei munkaerőpiacon, és kevesebb volt az úgynevezett támogatott álláshelyek száma is.

A pályakezdő munkanélküliek száma ugyanakkor kismértékben csökkent, a napokban megkezdett állásbörzéktől pedig a jelenlegi több, mint hatezres szám további mérséklését várják a szakemberek - mondta Szabó József.

Augusztusban a munkaügyi kirendeltségek majd hétezer álláshelyre közvetítettek ki munkanélkülit, döntően a települési önkormányzatok kínáltak számukra közcélú, közhasznú foglalkoztatást.

A járadékban részesülő munkanélküliek átlagosan havi bruttó 36 ezer 893 forintot kaptak, ez csaknem 3 ezer forinttal volt több, mint tavaly augusztusban - mondta az igazgató.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek