Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért késik a kismamák járandósága?

GYES, GYED, és egyéb pénzbeli járandóságok gyakran egész családok megélhetését "garantálja". De egyre több panasz érkezik azzal kapcsolatban, hogy nem kiszámítható, mikorra érkezik meg a pénzes postás. Van, hogy 3-4-5 napot is késik a kézbesítés, ami viszont azzal jár, hogy a postást "zaklatják".


Dátum: 2004-09-23 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:27:03.325261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Rt. szóvivője elmondta, hogy nem az ő hibájuk, ha a kismamák késve kapják meg a járandóságukat. A Posta ugyanis az utalvány beérkezésétől számított 1-2 napon belül kézbesíti az összeget.

A probléma abból adódhat, hogy a jogszabály nem egy fix időpontot ad meg a kifizetésre, hanem a tárgyhót követő hónap 15. napjáig kell elutalni a pénzt a jogosultaknak. Ez az oka a rendszertelenségnek - állítja Dr.Dani Csaba az Államkincstár családtámogatási osztályának vezetője.

A szakember szerint ezért kezdeményezni kellene egy jogszabálymódosítást, amelynek eredményeként - a nyugdíjhoz hasonlóan - egy meghatározott napon kellene folyósítani a kismamák járandóságát. Kezdeményezési joga lehet akár az Államkincstárnak, de az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztériumnak is.

Szilvay Balázs, Napközben

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek