Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Református ifjúsági találkozósorozat Miskolcon

Református ifjúsági találkozósorozat kezdődik szombaton Miskolcon - közölte a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodája az MTI-vel.


Dátum: 2004-09-23 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27486
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:27:04.836191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A találkozók mottója: Van új a nap alatt - Van Istened, van békességed, van feladatod" - olvasható a szervezet MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

A sorozatot a tavaly nyáron első ízben megrendezett Csillagpont - Országos Református Ifjúsági Találkozó folytatásaként és a jövő évi második találkozás előkészítéseként rendezi meg a református egyház.

A regionális ifjúsági találkozó helyszíne szombaton Miskolcon a Városi Sportközpont, majd október 2-án Budapesten a Lónyay utcai Református Gimnázium, október 9-én Szegeden a Deák Ferenc Gimnázium, október 16-án Kisvárdán a Művészetek Háza, november 6-án Debrecenben a Lovarda lesz.

A rendezvényeken, helyszíntől függően, ötszáz-ezer fiatalra számítanak a szervezők.

A program minden helyszínen evangelizációs előadással kezdődik, amelyet a témát feldolgozó kiscsoportos beszélgetések követnek, majd az esemény helyi közösségek bemutatkozásával, produkcióik bemutatásával folytatódik.

A fiatalok a "Lehetőségek piacán" ismerkedhetnek meg országos és helyi tevékenységet folytató református szervezetekkel, kiadókkal, intézményekkel.

A találkozókon fellép a református fiatalokból álló Cédrus, Keresztút, Kidron, Talitha Kúmi és Tandem zenekar. Az együttesek közös lemeze a találkozók alkalmából jelenik meg a Periferic Records és a Zsinati Ifjúsági Iroda gondozásában - áll a közleményben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek