Elhunyt a gondola alapító főszerkesztője
Kecskés János ötvenöt évet élt, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. A gondola szerkesztősége magáénak érzi szellemi örökségét. Kecskés János 1949. április 21-én született Hódmezővásárhelyen. A JATE Bölcsészettudományi Karán történelem- és latin szakos tanári, valamint régész diplomát szerzett. Anyanyelvi szinten beszélt lengyelül, ezért évekig lengyel idegenvezetőként dolgozott.
Dátum: 2004-09-23 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:27:05.494691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendszerváltoztatás után, az MDF egyik alapító tagjaként az MDF Frakció Szakértői Irodája, majd 1992-1994 között a Honvédelmi Minisztérium Politikai Államtitkársági Kabinetjének vezetője. Ezután először a Pesti Hírlap, majd az Esti Hírlap külpolitikai publicistája lett. A Miniszterelnöki Hivatal kormányfőtanácsadója 1998-2002 között.
Számos írása jelent meg, döntően a Magyar Nemzetben. Sokak által kedvelt heti médiaelemző sorozata volt a "Csak úgy...", amelynek 288 folytatását jelentette meg a Magyar Demokrata Székely Kecskés János néven.
Két könyve is megjelent: a "Vezéráldozatok" vagyis mit tesznek a kiskirályok pánikban (1990, Budapest Kiadó, Czinege-ügy), valamint a Képviselői arcképcsarnok, választási és parlamenti adattár (Országgyűlési Választások, 1994).
Közkedvelt sorozata volt a Magyar ATV csatornán hetente jelentkező "Árnyékkormány" 1994-1998 között. Dédelgetett ötlete egy jobboldali-konzervativ hírportál volt, amely alapítófőszerkesztésével végül 2001-ben megvalósult.
Az utóbbi két évben, súlyos betegsége miatt nem publikált.
2004. szeptember 20-án halt meg.
***
A gondola szerkesztősége főhajtással búcsúzik alapító főszerkesztőjétől.
Mértéktartása útmutató a továbbiakban is, hiszen a vezetésével így fogalmaztuk meg annak idején.
Fáradhatatlan odafigyelő, a világ dolgaira pontosan rezdülő, határozott értékítélettel rendelkező, az igényesség pártján álló embert vesztettünk el.
Az első megrendülés szavai ezek: János, a szellemi útmutatásaid szerint folytatjuk!
gondola.hu