Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A terrorizmus elleni harcról az ENSZ Közgyűlésen

A terrorizmus elleni harc kérdése uralta egyebek között az ENSZ Közgyűlés ülésszakán csütörtökön folytatott vitát, részben Oroszország sürgetésére, amely még mindig a beszlani túszdráma okozta sokkhatás alatt él.


Dátum: 2004-09-24 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:27:07.668461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki a közgyűlés előttmondott beszédének nagy részét e témakörnek szentelte, többször is utalt az észak-oszétiai Beszlanban szeptember elején többségében csecsen fegyveresek által végrehajtott, több mint háromszáz halálos áldozatot követelő túszszedő akcióra.

Diplomáciai források szerint orosz diplomaták a terrorizmus elleni harc erősítését célzó határozat tervezetét köröztették csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) másik négy állandó tagállamának képviselői között, s pénteken várhatóan az ENSZ Közgyűlés ülésszakának többi résztvevőivel is ismertetik a dokumentumot.

Moszkva a tervezetben javaslatot tesz arra, hogy a világszervezet terrorizmusellenes bizottsága (CTC) bővítse ki a terrorizmussal gyanúsított személyekről, csoportokról és entitásokról készített feketelistáját, s vegye fontolóra a listán szereplőkkel szembeni büntető intézkedések bevezetését. Ezek a kiadatást, utazási korlátozásokat, pénzügyi betétek befagyasztását és fegyverszállítási tilalmat is magukban foglalhatnák. A tervezet egyúttal a CTC-vel való együttműködésre szólítana fel minden regionális szervezetet a világon.

Colin Powell amerikai külügyminiszter, aki csütörtökön félórás megbeszélést folytatott Lavrovval, közölte, hogy az Egyesült Államok egyelőre tanulmányozza a dokumentumot. Brit kollégája, Jack Straw viszont támogatásáról biztosította az orosz kezdeményezést.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek