Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megfelezik a köztévé dolgozóinak létszámát

Fokozatosan szinte a felére csökkenne a közszolgálati televízió alkalmazottainak létszáma - tudta meg Peták Istvántól a Magyar Nemzet, a Magyar Televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének MDF-es tagjától.


Dátum: 2004-09-24 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:27:07.968921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kurátor elmondta: az MTV reorganizációs terve úgy csökkentené a mostani 1700 fős létszámot, hogy az elkövetkező három évben fokozatosan küldenék el az embereket. - A terv szerint 2005-ben például 75 személytől válna meg a televízió. A tényleges létszámot azonban csak a szervezeti rend és az új székházba való költözés utáni működési folyamatok megismerése után lehet eldönteni.

A tegnapi elnökségi ülésen többen vitattuk a létszámleépítést, mert az semmilyen szakmai megfontolással nem volt alátámasztva - mondta Peták István. Hozzátette: csak úgy fogadták el a reorganizációs tervet, hogy későbbi változata az ülésen elhangzott kiegészítéseket tartalmazni fogja.

A reorganizációs tervet még el kell fogadnia a köztévé civil szervezetekből álló nagykuratóriumának is, amely jövő pénteken ül össze.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek