Leváltották a palesztin biztonsági erők főnökét
A kezdeti ellenszegülés után Dzsibril Radzsúb, a ciszjordániai palesztin biztonsági erők eddigi főnöke beletörődött leváltásába, és elfogadta Jasszer Arafat palesztin elnöktől a cserébe felkínált dzseníni kormányzói posztot.
Dátum: 2002-07-05 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:48.313249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt az izraeli rádió jelentette pénteken, palesztin vezető körökre hivatkozva.
A jelentés szerint Radzsúb a péntekre virradó éjszakán megbeszélést folytatott Arafattal, és ennek eredményeként egyezségre jutott vele, holott csütörtökön még úgy nyilatkozott, hogy körömszakadtáig ellenszegül a leváltásáról hozott elnöki döntésnek.
A távozó Radzsúbot az eddigi dzseníni kormányzó, Szuher Manaszra váltja fel a négyezer főt számláló biztonsági rendőrség élén.
Arafat izraeli és amerikai nyomásra látott hozzá a palesztin hivatali apparátus és a biztonsági szolgálatok megreformálásához. George Bush amerikai elnök nemrégiben nyilvánosságra hozott közel-keleti rendezési elképzelésének egyik központi eleme az a követelés, hogy a palesztin autonómia hatóságai tisztuljanak meg a terrorizmussal kompromittálódott személyektől.