Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulcsár miniszteri segítségért is vesztegetett?

A Figyelő című hetilap egy 50 millió forintos kenőpénzzel, a Pannonplast-részvények felvásárlásával kapcsolatos állítólagos Kulcsár-feljegyzésről ír legújabb számában. Az akció célja annak megakadályozása volt, hogy a műanyagipari cég menedzsmentje állami kölcsönhöz jusson.


Dátum: 2004-09-24 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:27:11.043514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila egyik állítólagos feljegyzésben ír arról, hogy 2003 első hónapjaiban, amikor a nagy nyereséggel kecsegtető Pannonplast-felvásárlást koordinálta, 50 millió forintot adott át valakinek azzal a céllal, hogy a Medgyessy-kormány egyik miniszterén keresztül akadályozza meg a műanyagipari cég menedzsmentjének kísérletét egy nagyobb összegű állami, a tervek szerint a Magyar Fejlesztési Banktól igényelt kölcsön felvételére. A Pannonplast vezetői, megakadályozandó az ellenséges felvásárlást, szerették volna saját kézbe venni a céget a hitel segítségével. "Minden úgy lesz, ahogyan megállapodtunk" - hangzott, legalábbis az ex-bróker szerint a közvetítő válasza.

A Figyelő felhívja a figyelmet arra, hogy a nyomozás szempontjából fontosak lehetnek a volt bróker határidőnaplójának bejegyzései, amelyek esetenként politikusokkal folytatott bizalmas találkozókra is utalnak. A napló szerint ezek közül némelyikre Kulcsár Attila lakásában került sor. Emlékezetes, az ex-bróker az Újpesti rakpart 1. számú házában lakott. Ebben házban működött egyébként a Britton Kft., amelynek vezetőjét, Kerék Csabát sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják. Ugyanitt volt a belügyminiszter férjének, Jegessy Andrásnak ügyvédtársával közös irodája, melyet a Brittontól béreltek.

figyelonet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek