Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megakadt az MSZP-s szavazatvásárlási ügy Vasban?

Már egy éve folyik a nyomozás az MSZP Vas megyei szavazatvásárlási ügyében, de még gyanúsítottat sem talált a rendőrség - értesült a Magyar Nemzet.


Dátum: 2004-09-24 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:27:11.351728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A napilap információi szerint a hatóságok eddig nem kértek fel igazságügyi írásszakértőt sem annak megállapítására, valóban mások nevében írták-e alá többen a Fibisz megyei elnökválasztó kongresszusának jelenléti ívét. Amint arról a Magyar Nemzet elsőként beszámolt, tavaly rendőrségi feljelentést tett egy fiatalember, mert - állítása szerint - a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták vasi szervezetének elnökválasztó ülésén négyezer forintot fizettek voksáért. Elmondása szerint helyi szocialista politikusok is arra próbáltak rávenni párton kívüli fiatalokat, hogy a felkínált összegért az általuk megnevezett elnökjelölt személyére szavazzanak.

A rendőrség és már a Vas Megyei Ügyészség is magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. Szalay Ferenc, a rendőrség megyei szóvivője lapunkkal azt közölte, a nyomozás folyamatban van, gyanúsított még nincs. Ismert, a kőszegi Fibisz-választás levezető elnöke akkor Czeglédy Csaba egykori MSZP-s önkormányzati képviselő, Ipkovich György jelenlegi polgármester tanácsadója volt, akit a Rébusz Iskolaszövetkezetnél elkövetett csalások miatt jogerősen is felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.

Egy másik "hamisítási" ügyben viszont eltűnt a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták tizenhárom Vas megyei szervezetének eredeti alapító okirata. Ezeknek a szervezeteknek a létrehozásával kapcsolatban már rendőrségi nyomozás folyik, Szabó Bálintot, az ifjú szocialisták vasi elnökét ugyanis augusztusban magánokirat-hamisítás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség. A korábbi szavazatvásárlási ügy nyomozása jóval lassabban halad.

Pál Gábor, Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek