Titkos Saron-Bush béketerv
Ariel Saron izraeli miniszterelnök titkos béketervről állapodott meg George W. Bush amerikai elnökkel, de részleteket még nem hozott nyilvánosságra belőle.
Dátum: 2002-07-05 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:48.631597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Izraeli lapjelentések szerint az izraeli kormányfő csütörtökön egy Caesareában tartott gazdasági konferencián fedte fel, hogy létezik a titkos terv, ám annak részleteit nem ismertette. Mindössze annyit jelentett ki a fórum résztvevői előtt, hogy Izrael üdvözli az amerikai elnök közel-keleti helyzetértékelő beszédében elhangzott elveket, és támogatja azok megvalósítását.
Saron elmondta, hogy az elmúlt hónapokban titkos megbeszéléseket folytatott az Egyesült Államokban, és sikerült megállapodásra jutnia Washingtonnal a diplomáciai tervről. Kijelentette, hogy a jövő héten Simon Peresz külügy-, Benjámin Ben Eliezer védelmi és Szilvan Salom pénzügyminiszter bevonásával folytatja a tervvel kapcsolatos munkát.
Saron leszögezte: a palesztinoknak választaniuk kell, hogy a terrorral összefonódott korrupt palesztin vezetést követik-e, vagy a gazdasági fejlődés útjára lépnek, amelynek eredményeként a menekülttáborok városias településekké alakulhatnának.
Saron kijelentette, hogy Izrael a valódi béke és nemcsak az annak illúzióját adó békefolyamat helyreállítására törekszik.