Húsz százalékos Fidesz-előny a Tárkinál
A Századvég Politikai Elemzések Központja 2004. szeptemberi adatfelvétele a 2002-es választások óta eltelt időszak legmagasabb Fidesz-előnyét mutatja a szocialistákkal szemben. A Fidesz az összes megkérdezett körében 11, a biztos szavazó pártot választók körében pedig 20 százalékponttal vezet az MSZP előtt.
Dátum: 2004-09-24 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:14.813022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányt övező választói véleményklíma Medgyessy Péter lemondását követően sem javult. 2004. szeptember folyamán a két nagy párton kívül egyedül az SZDSZ lépte át a bejutáshoz szükséges öt százalékos támogatottságot.
2004. szeptemberében az összes megkérdezett körében az MSZP támogatottsága 23, a Fideszé 34 százalékpont. Augusztushoz képest az MSZP támogatottsága nem változott, míg a Fideszé 2 ponttal növekedett. Ennek eredményeként a két párt között 11 százalékpontnyi a különbség. A pártválasztók és a biztos szavazó pártválasztók körében ennél is jelentősebb, 17, illetve 20 százalékpontos a Fidesz előnye. A pártválasztók körében 1, a biztos szavazó pártválasztók körében pedig 3 százalékponttal csökkent a legnagyobb kormányzópárt támogatottsága, miközben a Fideszé csak 1, illetve 2 két ponttal változott.
A Fidesz választási győzelmét várja az emberek négyötöde
2004. szeptemberében nem változott a két nagy párt győzelmi esélyeinek választói megítélése. Augusztus után immár második alkalommal a kérdésre választ adók közel nyolcvan százaléka szerint a Fidesz nyerne egy most rendezendő parlamenti választást, míg az MSZP győzelmére a válaszadóknak csak mindössze 18 százaléka tippel. A Fidesz szavazótáborának 90 (augusztusban 95) százaléka bízik saját pártja győzelmében, 1 százalékuk (augusztusban 1) szerint az MSZP nyerne, 6 százalékuk pedig bizonytalan az esélyek megítélését illetően. Az MSZP-szavazóinak 43 százaléka bízik saját pártja győzelmében, ez 4 százalékkal magasabb az augusztusban mért 39 százalékos történelmi mélyponthoz képest. A Fidesz győzelmét az MSZP-szavazók 37 (augusztusban 42) százaléka valószínűsíti, 19 százalék pedig bizonytalan az esélyeket illetően.
Az elutasítottságban masszív MSZP-előny
Az MSZP elutasítottsága folyamatosan emelkedett a nyári hónapok során, ez a folyamat azonban szeptemberben nem folytatódott tovább. Az augusztusi 36 százalékos elutasítottság után szeptemberben 34 százalékot regisztrált az adatfelvétel. A Fideszt elutasítók aránya szeptemberben 26 százalék, ez egy százalékponttal magasabb az előző hónaphoz képest. A hazai pártpalettán továbbra is a MIÉP elutasítottsága a legmagasabb.
Medgyessy-kormány megítélése: mélyen a negatív tartományban
Szeptemberben a választásra jogosult megkérdezettek 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy "egy most vasárnap tartandó választáson" biztosan elmenne szavazni - ez 3 százalékponttal magasabb az augusztusi értékhez képest. Az időközben lemondott Medgyessy Péter kormányának választói megítélése a +/-100-as skálán az összes megkérdezett körében az előzőhónapokhoz hasonlóan mélyen a negatív tartományban, mínusz 22 ponton áll (augusztusban mínusz 21). A válaszadók 64 százaléka negatívnak ítéli a kormány működését. Az MSZP-szavazók és a válaszmegtagadók körében kis mértékben - 3, illetve 4 indexponttal - javult a kormány megítélése, míg a bizonytalan pártpreferenciájú választók csoportjában drasztikus mértékben, 11 indexponttal romlott.
Az elmúlt két és fél év legnagyobb Fidesz-előnye
A Századvég és a Tárki 2004. szeptemberi adatfelvétele a 2002-es kormányváltás óta eltelt időszak legnagyobb támogatottsági előnyét mutatja a Fidesz számára az MSZP-vel szemben. A választói véleményklímáról információkat adó háttérváltozók megerősítik ezt a nagymérvű támogatottsági különbséget. A választói vélemények szerinti győzelmi esélyek extrém magas különbséget mutatnak, a kormány tevékenységének választói megítélése romlott, miként a demokrácia működésének megítélése is. A stratégiai választói csoportok pártpreferenciáit tekintve immár második hónapja regisztrálható a Fidesz előnye a legjelentősebb létszámú, 45-60 év közötti választói csoportban, és ezzel a Fidesz a gyakorlatilag a választókorúak összes korcsoportjában átvette a vezetést.
Forrás: www.szazadveg.hu
fideszfrakcio.hu