Amerikaiak is segítik a paksi helyreállítást
Az Amerikai Egyesült Államok Nukleáris Biztonsági Hatóságának (NRC) elnöke is tájékozódik a paksi 2-es blokknál a múlt évben történt üzemzavar jelenlegi helyreállítási munkáiról, illetve közreműködésük lehetőségeiről - olvasható az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) internetes címén.
Dátum: 2004-09-24 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:17.141132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A négytagú delegáció a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) bécsi közgyűléséről látogatott csütörtökön Magyarországra.
A magyar és az amerikai nukleáris biztonsági hatóságok közötti együttműködést korábban az erőművek biztonságával foglalkozó kutatások és információcserék jellemezték.
Az utóbbi években a paksi atomerőmű üzemidejének hosszabbításával összefüggő kérdések kerültek előtérbe.
A tavaly áprilisi üzemzavarral kapcsolatos hatósági feladatok hatékonyabb megoldása érdekében az OAH vezetői a NAÜ 2003. őszi közgyűlésén kérték, hogy az NRC és Oroszország nukleáris biztonsági hatósága tanácsadással és biztonsági elemzések értékelésével segítse a magyar hatóság munkáját.
Ezt a szakmai segítséget a NAÜ koordinálja.
Az NRC elnöke a mostani látogatásakor tájékozódni kívánt az OAH tevékenységéről, a helyreállítási munkák hatósági engedélyezésének fázisairól, a gyakorlati feladatok előkészületeiről, a 2-es blokk üzemeléséről.
A látogatás első napján az NRC elnöke az OAH szakembereivel tartott megbeszélésen ismerkedett a jelenlegi helyzettel. Pénteken az erőmű vezetőivel tart egyeztetést, illetve személyesen is tapasztalatokat szerez az erőműben. Ezt követően sajtótájékoztatón számol be tapasztaltakról - utal rá az OAH közleményében.
MTI - fideszfrakcio.hu