Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem akarják a vasút szétverését, tiltakoznak

A vasút szétverésének megakadályozásért demonstrál a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) október 13-án a Gazdaság és Közlekedési Minisztérium (GKM) előtt - közölte Simon Dezső, a szervezet elnöke a VSZ pénteki választmányi ülését követően.


Dátum: 2004-09-24 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:18.055803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnök jelezte, hogy tiltakozásukkal annak a petíciónak kívánnak érvényt szerezni, amelyet a szervezet vezetése még május 20-án adott át Csillag István gazdasági és közlekedési miniszternek.

Simon Dezső elmondása szerint a petícióban a VSZ azt követeli a GKM-től, hogy a MÁV Rt. hosszú távú, átfogó közlekedéspolitikai koncepciójának megszületéséig függesszen fel minden olyan intézkedést, amely a vasúti szolgáltatás színvonalának további csökkenéséhez, a közlekedésbiztonság romlásához vezet.

"A VSZ követeli azt is, hogy a MÁV Rt.-nél állítsák le a 2004. évre tervezett létszámcsökkentés végrehajtását, a fenntartási tevékenység kihelyezését, a gazdasági társaságok privatizációját, a vasúti ingatlanok értékesítését" - emlékeztetett az elnök.

A MÁV közleményben reagálva az MTI-vel közölte, hogy az "akció" helyett inkább tárgyalást javasol a VSZ-nek.

A vasúttársaság elismeri, hogy a MÁV-nál válsághelyzet alakult ki, ám a közlemény szerint a "demagóg pánikkeltés, társadalmi feszültség gerjesztése nem oldja meg" a finanszírozási gondokat.

A MÁV szerint a meghirdetett demonstráció nem a tényleges érdekképviseletről szól, hanem inkább a szakszervezeti vezetők egyéni érdekeiről, újraválasztásukról.

A VSZ a MÁV vezetése és a szakszervezet között zajló folyamatos párbeszédek alkalmával nem élt javaslattételi jogával a vállalatot érintő kérdésekben, csupán a nyilvánosság előtt fogalmazza meg ellenvéleményét - mutat rá a MÁV közleményében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek