Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kovács nem újult meg

A leendő európai biztos ugyanis minden korábbi ígéret ellenére sem jelent meg az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottsága előtt, hogy az a kinevezése előtt meghallgassa. Kovács László, akit a Kormány konzultáció nélkül jelölt a posztra, megrettent a megmérettetés lehetőségétől - mutat rá Hörcsik Richárd, az Európai Integrációs Kabinet vezetője közleményében.


Dátum: 2004-09-24 20:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:18.719415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A jelenlegi Kormány, illetve Kovács László külügyminiszter semmibe veszi az Országgyűlést, s nem tesz eleget alkotmányos, törvényi kötelezettségeinek. A leendő európai biztos ugyanis minden korábbi ígéret ellenére sem jelent meg az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottsága előtt, hogy az kinevezése előtt meghallgassa. Kovács László, akit a Kormány konzultáció nélkül jelölt a posztra, megrettent a megmérettetés lehetőségétől.

Az SZDSZ vezette Európai Integrációs Ügyek Bizottsága úgy döntött, élve a 2004. évi LIII. törvényben adta jogával, kinevezése előtt meghallgatja Kovács László energiaügyekért felelős európai biztos jelöltet. Az elképzelést a bizottság szocialista tagjai sem kifogásolták. A miniszter a meghívóra azonban csak annyit üzent, hogy beszámolójára európai parlamenti meghallgatását követően kíván sort keríteni?

A hivatalban levő külügyminiszter tehát nem tesz eleget törvényi kötelezettségének. Magatartása alkotmánysértő is, hisz a magyar alaptörvény szerint meghívás esetén mindenki köteles megjelenni az országgyűlési bizottságok ülésén. Kovács László EP-beli meghallgatása után óhajtja csak felkeresni a testületet, amikor az már okafogyottá válik. Az Országgyűlésnek így nincs lehetősége megbizonyosodni a jelölt alkalmasságáról, szakmai hozzáértéséről, függetlenségéről. A Fidesznek eddig is súlyos kételyei voltak azzal kapcsolatban, hogy Kovács László méltóképp látja-e majd el új hivatalát. Ezután azonban az Európai Parlamentben is tudni fogják: olyan személyt hallgatnak meg, aki nemcsak az energiapolitika kérdéseiben járatlan, de a demokratikus játékszabályokat sem tartja tiszteletben. Magyarország polgárait megillette volna a jog, hogy választ kapjanak az Integrációs Bizottság tagjain keresztül fontos, tisztázandó kérdésekre. Kovács László ezt most megfutamodásával megtagadta tőlük.

Budapest, 2004. szeptember 24.

Hörcsik Richard

kabinetvezető

Európai Integrációs Kabinet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek