Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyiptom az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja szeretne lenni

Egyiptom benyújtotta az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) való állandó tagságra vonatkozó igényét arra az esetre, ha valamely afrikai ország ilyen státust kapna a BT számos ország által szorgalmazott kibővítése során.


Dátum: 2004-09-25 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:19.687821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kairó ez irányú igényét Ahmed Abu Geit egyiptomi külügyminiszter ismertette az ENSZ Közgyűlése előtt a világszervezet New York-i székhelyén helyi idő szerint pénteken mondott beszédében.

"Egyiptom kitűnően felkészült arra, hogy állandó felelősséget vállaljon az ENSZ Biztonsági Tanácsának esetleges bővítése során" - hangoztatta a politikus.

Egyúttal jelezte, hogy Kairó akkor is jelölteti magát, ha rotációs alapon egy vagy több helyet ajánlanak fel erre kiválasztott afrikai országoknak a Biztonsági Tanácsban.

Egyiptom már a harmadik olyan afrikai - ám az első az arab - ország, amely BT-tagságra tart igényt a testület esetleges kibővítése során. Nigéria és Dél-Afrika korábban már jelezte, hogy szeretne a BT tagjává válni.

A BT esetleges kibővítése jelenleg az egyik legfontosabb vitatéma az ENSZ-ben. Az állandó BT-tagságra vonatkozó igényét korábban már jelezte Németország, Brazília, Japán és India is. A négy említett ország kedden érdekcsoportot hozott létre, támogatva egymás jelöltségét és kinyilvánították, hogy megítélésük szerint valamely afrikai országot szintén állandó tagság illetné meg a tanácsban.

Az ENSZ legfontosabb döntéshozó szervének számító BT-nek jelenleg tizenöt tagja van. Köztük öt, vétójoggal is rendelkező állandó tag - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína -, amelyek a világszervezet megalakulása óta betöltik e tisztséget. A másik tíz, nem állandó tagot rotációs alapon két évre választják az ENSZ tagállamai közül. Számos ország azonban idejétmúltnak tekinti ezt a - még a II. világháború után kialakított - szervezeti felépítést és a BT kibővítését szorgalmazza.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek