Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael légicsapást mért a Hán-Júnisz menekülttáborra

Életét vesztette egy idős palesztin férfi, három másik polgári személy pedig megsebesült, miután egy izraeli helikopter szombatra virradóra rakétát lőtt ki a Gázai övezetbeli Hán-Júnisz palesztin menekülttáborra.


Dátum: 2004-09-25 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:20.903341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helyi kórház orvosa közölte, hogy a detonáció kioltotta egy 60 év körüli palesztin férfi életét, a szétszóródó repeszdarabok három másik polgári személyt pedig megsebesítettek. Palesztin szemtanúk szerint a rakéta a tábor területén található mecset közelében csapódott be.

A légicsapás előzménye, hogy palesztin szélsőségesek által pénteken a közeli Neve Dekalim zsidó telepre kilőtt aknagránát kioltotta egy fiatal nő életét. A támadás elkövetőjeként a Hamász szélsőséges szervezet jelentkezett. Palesztin fegyveresek előző nap pedig három izraeli katonát öltek meg egy másik zsidó telep közelében.

Az izraeli hadsereg szóvivője annyit közölt, hogy egyelőre ellenőrzik a légicsapásról érkező jelentéseket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek