Beperelték a román kormányt
A közintézmények reklámszerződései miatt perelte be a kormányt a bukaresti Független Újságírásért Központ (CJI), mert bebizonyosodott, hogy az újságokkal kötött reklámszerződésekkel a Năstase-kabinet eredményes politikai ellenőrzést gyakorol a sajtón.
Dátum: 2004-09-25 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:21.536737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyik napilap júliusban közölt egy a belügyminiszter által aláírt dokumentumot, amely szerint a reklámszerződések csakis a kormányfő jóváhagyásával köttethetnek meg.
mno.hu - fideszfrakcio.hu