Orbán Viktor: A gazdasági életben a tervezhetőség a legfontosabb
Szarvason felavatták az 1903-ban épült és most felújított városi fürdőt, amelyhez 200 millió forintot a Széchenyi Terv pályázata biztosított.
Dátum: 2004-09-25 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:22.168801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közigazgatási határok helyét Európában a nyelvi határok fogják elfoglalni, ezért Szarvas ismét a magyarság mértani közepe lesz - mondta Orbán Viktor Fidesz-elnök szombaton Szarvason.
"Az újraegyesített Európában a közigazgatási határok helyéta nyelvi határok foglalják el" - jelentette ki a volt miniszterelnök, amikor átadta a Széchenyi Terv révén megújult városi fürdőt és gyógyászati központot.
Orbán Viktor azt mondta, hogy közel ezer esztendőn, 36 emberöltőn át Szarvason "dobogott az ország szíve", hiszen egykor kimérték, hogy a Holt-Körös partján van a történelmi Magyarország mértani közepe.
A Széchenyi-tervről közölte, hogy az nem ajándékot adott.
"Pénzt osztogatni, legalábbis egy ideig, könnyű. Ha azonban az ember ezt rosszul teszi, akkor a forrás, okos hasznosítás nélkül, pillanatok alatt kézen-közön elfolyik, hamarosan elapad" - jelentette ki a volt kormányfő.
A források jó felhasználására példaként az országban lezajlott fürdő-fejlesztéseket említette.
"A költségek egy részét a Széchenyi Terv biztosította, ám abban éppen az volt a nagyszerű, hogy úgy kell az állam rendelkezésére álló forintokat, forrásokat szétosztani, hogy ha az állam valahová egy forintot ad, akkor az három-négy másik forintot megmozdítson. Ehhez már kell kurázsi" - tette hozzá a politikus.
A mintegy 600 millió forintos fürdő-fejlesztéshez a Széchenyi-terv 20 millió forintot biztosított, ehhez még 111 millió forint PHARE-támogatás járult.
A város nyert forrást a megyei területfejlesztési tanácstól is több mint 43 millió forint értékben, míg a fennmaradó részt saját forrásból teremtette elő.
Az új, fedett fürdőben feszített víztükrű úszómedence és több kisebb termálmedence várja a vendégeket. A fürdőbe érkező vendégek gyógyulását súlyfürdő és szénsavfürdő segíti.
Orbán Viktor: A kormányzati munka nem Forma-1
Az új kormánynak következetes politikát és gazdaságpolitikát kell folytatnia, a kiszámíthatóságot és a biztonságot kell szem előtt tartania.
- A gazdasági élet számára mindig a tervezhetőség a legfontosabb. A Széchenyi Terv éppen ezt nyújtotta a magyar gazdaságnak, ezért jöhettek létre belőle előre kalkulálható módon beruházások, mint például ez a szarvasi fürdő is. A kormányzati munka egyébként is a kiszámíthatóságot kell, hogy középpontba állítsa - mondta Orbán Viktor. A mindenkori kormányzati munka nem a Forma-1-es pilóta, hanem a buszsofőr munkájához hasonlít. A Forma-1-es pilóta rángathatja, sőt rángatnia is kell a kormányt jobbra-balra, annak érdekében, hogy ő, csak ő egyedül, elsőként érhessen a célba. A buszsofőrnek azonban óvatosan, biztonsággal, kiszámíthatóan kell haladnia, hogy mindenkit épségben eljuttathasson a saját céljához. Nem tesz jót senkinek, az ország polgárainak sem, a vállalkozóknak sem, és azt gondolom, magának a kormánynak sem, hogyha egyik héten azt mondják, hogy nagy jólét van, jól mennek a dolgok, erős a gazdaság, nem szükséges megszorításokat alkalmazni, majd rá egy hétre ugyanezekből a szájakból azt halljuk, hogy nagyobb a hiány, mint terveztük, megszorításokra van szükség, embereket kell elbocsátani, változtatni kell a dolgok menetén.
Forrás: MTI, Magyar Rádió
fideszfrakcio.hu