Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtartották a Magyar Örökség 36. díjkiosztó ünnepségét

A Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért testület 36. alkalommal hozta meg döntését "korunk", valamint a második világháborút megelőző időszak legjelentősebb magyar teljesítményeinek megnevezésében: a kitüntető címeket tanúsító okleveleket szombaton adták át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián.


Dátum: 2004-09-25 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:24.694577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Örökség-díj bírálóbizottsága immár kilencedik esztendeje, évente négy alkalommal, állampolgári javaslatok alapján hozza meg döntését titkos szavazással.

A grémium Magyar Örökség-díjjal ismerte el Szőnyi Erzsébet zeneszerző, zenepedagógus, karnagynak a kodályi hagyományt ébren tartó szolgálatát.

Szabó Dénes, valamint az általa vezetett nyíregyházi Cantemus Gyermekkórus és a Pro Musica Leánykar teljesítménye szintén Magyar Örökség lett.

A délvidéki Dudás Károly író, a Hét Nap főszerkesztője a magyarságot erősítő szolgálatáért részesült az elismerésben.

Zielinski Szilárd (1860-1924) műegyetemi tanár, a vasbetonépítés magyarországi meghonosítója, a Budapesti Mérnöki Kamara első elnökének mérnöki, alkotói munkásságát nyilvánították Magyar Örökséggé.

Bejegyeztetett a Magyar Örökség aranykönyvébe Endrédy Vendel (1895-1981) ciszterci szerzetes, zirci főapát, tanár nevelői munkássága és emberi helytállása.

A "Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába" bekerült Keresztury Dezső (1904-1996) irodalomtörténész, esszéíró, műkritikus, tanár, főkönyvtárnok, a Magyar Tudományos Akadémia tagja írói és művelődéspolitikai tevékenysége.

A Magyar Örökség része lett a budapesti "Wekerle-telep emberközpontú épületegyüttese."

Állampolgári jogon mindenkinek módjában áll a díjra javasolni az általa érdemesnek tartott személyt, együttest, intézményt, valamint teljesítményt.

A Magyar Örökség-díj bírálóbizottságának elnöke Hámori József neurobiológus, agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke.

A kitüntetést életre hívó Magyarországért Alapítványtól a díj gondozását 2003 tavaszán vette át a Magyar Örökség és Európa Egyesület.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek