Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az al-Kaida meg akarja zavarni a választások megtartását?

Az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat emberei behatolnak Afganisztán területére, hogy legalábbis megzavarják az október 9-re tervezett elnökválasztást - állította szombaton David Barno tábornok, az afganisztáni amerikai és koalíciós erők főparancsnoka.


Dátum: 2004-09-25 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:25.912156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Barno a kabuli sajtó előtt hírszerzési forrásokra hivatkozva elmondta, hogy az al-Kaida ügynökei a dél-keleti Paktia, Paktika és Hoszt tartományokban vannak jelen. Ezek a területek határosak a pakisztáni törzsi területekkel, amelyek feltételezések szerint bázisul szolgálnak az al-Kaida és az afgán tálibok számára. "A terrorista szervezetek számára a szabad választások megzavarása közös célnak tűnik" - vélekedett Barno. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "a pakisztáni hadsereg és a koalíciós erők nagy nyomás alatt tartják a terroristákat Afganisztánon belül és kívül", de a tálibok valószínűleg fokozzák majd támadásaikat október 9 közeledtével.

Barno szerint az a tény, hogy több mint 10 millió afgán vétette fel magát a választási névjegyzékekbe és közülük több mint 40 százalék nő volt, megmutatta: az ország vágyik a békére és a

demokráciára.

Az Egyesült Államok vezette koalíciónak több mint 17 ezer katonája üldözi az al-Kaidához kötődő harcosokat és a tálibokat Afganisztán déli részén. A választások biztosítására további 1100 katonát vezényelne az ázsiai országba.

Közben afgán illetékesek szombaton közölték, hogy feltehetően tálib fegyveresek több ellenőrző pontot támadtak meg a déli Helmand tartományban és összesen kilenc katonát megöltek. Egy tálib szóvivő megerősítette a támadások hírét, de ő 15 katona megöléséről és kettő elfogásáról számolt be.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek