Mádl Ferenc: a demokrácia értékeit mindnyájunknak védeni kell
Megnyugtató, hogy valamennyi közjogi intézmény és minden parlamenti párt tisztában van azzal, hogy egy törvénytelen megmozdulás semmilyen formában sem elfogadható - hangsúlyozta Mádl Ferenc köztársasági elnök a csütörtöki budapesti demonstrációk kapcsán.
Dátum: 2002-07-05 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:50.232212, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: különösen örömteli, hogy azok is belátták ezt, akiknek korábban más véleményük volt az ilyen jellegű megmozdulásokról.
Mádl Ferenc leszögezte: Magyarország stabilitását a törvényes és alkotmányos rend, illetve ezek betartása biztosítja.
- A csütörtökön történtekkel kapcsolatban azt kell világossá tenni, hogy néhány száz ember demonstrációjáról volt szó; ez önmagában még nem indokolná, hogy az államfő véleményt mondjon, mégsem lehet szó nélkül hagyni, hiszen a demonstráció törvényellenes volt - fűzte hozzá.
Rámutatott: a rendszerváltoztatás óta Magyarországon teljes körűen érvényesülnek az emberi szabadságjogok, így a szólás-, a sajtó- és a gyülekezési szabadság is.
- Mindenki, aki betartja az ezekkel kapcsolatos szabályokat, korlátozás nélkül élhet ezen jogaival - mondta az államfő, kiemelve, hogy a demokrácia értékeit mindnyájunknak védeni kell.
Jelezte: a köztársasági elnök feladata, hogy őrködjék az államszervezet demokratikus működése felett, ami természetesen a maga jogkörében felelőssége minden közjogi intézménynek, az Országgyűlésnek, a kormánynak, a pártoknak, hiszen ehhez jogi-operatív cselekvési hatalmuk is van.
- Mindezek megfontolásával kötelességemnek érzem, hogy mindenkit arra kérjek: még a kritikus véleményét is a törvényes formákat megtalálva mondja el, és a törvénytelen eljárástól mindenki álljon el - mondta Mádl Ferenc.
Kijelentette: be kell látni, hogy a törvényes rend biztosítása a mindenkori kormány felelőssége, és ehhez a törvények rendelkezései szerint kell cselekednie.