Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hamász bosszú

A Hamász külföldön lévő izraeli célpontok elleni támadással fogja megbosszulni, hogy izraeliek megölték egyik vezetőjét Damaszkuszban - hangoztatta a szélsőséges palesztin szervezet közleményében vasárnap.


Dátum: 2004-09-26 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:30.639661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Izraelnek, amely Palesztina területén kívül indított újabb támadást, vállalnia kell a felelősséget - áll a Hamász közleményében, amelyet az al-Dzsazíra nevű arab nyelvű műholdas televízió ismertetett. A szélsőséges szervezet hangsúlyozta, Izraellel szemben az általa alkalmazott módszerrel fognak fellépni, de a közlemény további részleteket nem között. A Hamász azt követően hozta nyilvánosságra az izraeli érdekeltségek elleni támadást, hogy vasárnap gépkocsiba rejtett pokolgép végzett a Hamász egyik vezetőjével, Ezzeddin asz-Sejk Hálillal. A robbantást Izrael félhivatalosan magára vállalta. Nem sokkal azután, hogy a Hamász közleményét ismertette az al-Dzsazíra, a szélsőséges szervezet egyik bejrúti tisztségviselője cáfolta, hogy a szervezet támadásra készülne a zsidó állam külföldön lévő létesítményei ellen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek