Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Központi Bank szerint a magyar állami szféra reformokat igényel

Amennyiben a korábban beígért lépések továbbra is késnek az államháztartásban, úgy elbizonytalanodhatnak a piacok - jelentette ki Járai Zsigmond az eurócsatlakozásról tartott hét végi konferencián. Lukasz Papademosz, az Európai Központi Bank alelnöke a szükséges szervezeti reformok mielőbbi megvalósítását sürgette.


Dátum: 2004-09-27 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:31.623388, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Termelékenységében és hatékonyságában egyre inkább állja a versenyt Magyarország vállalati szektora az Európai Unió tagállamainak vállalataival, az állami szféra azonban jelentős reformokat igényel - jelentette ki Járai Zsigmond azon a konferencián, amelyet az Út az euróhoz címmel rendeztek meg Budapesten a hét végén.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az Európai Központi Bank (EKB) és számos uniós jegybank vezetőivel tartott tanácskozáson Járai hangsúlyozta: amennyiben a korábban beígért államháztartási reformok továbbra is késnek, akkor a piacok elbizonytalanodhatnak, s ez megmutatkozhat az állampapírok kamatszínvonalán is.

Hazánk késleltetett eurózóna- csatlakozásával kapcsolatban Lukasz Papademosz arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország jelentős lépéseket tett az euró bevezetése felé, az utóbbi időszakban azonban visszalépés figyelhető meg a csatlakozás folyamatában. Az EKB alelnöke szerint a maastrichti követelmények teljesítése ugyanannyira fontos, mint az, hogy az eurót bevezetni kívánó ország az egy főre eső GDP-t tekintve minél előbb közelítsen az uniós átlaghoz, vagyis folyamatosan emelkedjen az adott államban az életszínvonal.

Lukasz Papademosz azt is kifogásolta, hogy Magyarországon túl sokan dolgoznak a közszférában. Az Európai Központi Bank alelnöke kiemelte: az új tagállamokban az egyik legfőbb gond az, hogy magas az államháztartás GDP-arányos hiánya, ezért elkerülhetetlen a szükséges szervezeti reformok mielőbbi megvalósítása. A maastrichti előírások megvalósításához el kell érni a monetáris és a fiskális politika összhangját, ami nélkülözhetetlen az alacsony infláció megvalósítása érdekében - mutatott rá Papademosz. Előadását követően egy kérdésre válaszolva kifejtette: a görög költségvetési revízió is mutatja az igényt a pénzügyi statisztikák minőségének és megbízhatóságának javítására, s a közös és egységes módszertan alkalmazására a költségvetési deficit becslésében is.

Mint ismert, nemrég a Nemzetközi Valutaalap (IMF) fogalmazott meg kemény kritikákat a magyar gazdasággal kapcsolatban. A szervezet elsősorban hazánk kiugróan magas költségvetési és folyó fizetésimérleg-hiányát értékelte aggasztónak, s megállapította, hogy a túlzott deficit feszültségeket kelt a gazdaságban. A valutaalap értékelése szerint az államháztartási hiányon kívül jelentős problémát okoz a tavaly óta felpörgő infláció is. A pénzromlás megugrásában része volt az előző két évben végrehajtott túlzott béremelésnek is - állapította meg a jelentést elfogadó igazgatótanács közleménye.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek