Izrael a terrorizmus támogatásával vádolta és megfenyegette Szíriát
A "terrorizmus támogatásáért" megtorlással fenyegette meg hétfőn Szíriát Zeév Boim, az izraeli védelmi miniszter helyettese, de nem erősítette meg egyértelműen Izrael felelősségét Ezzeddin asz-Sejk Hálil Hamász-vezető damaszkuszi megölésével kapcsolatban.
Dátum: 2004-09-27 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:33.532209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli rádióban hétfőn elhangzott interjújában Zeév Boim éles kirohanást intézett Szíria és személyesen Bassár el-Aszad szíriai államfő ellen. Hangoztatta: a szíriai vezető közvetlenül részt vesz a terrorizmus szervezésében.
A miniszterhelyettes a gépkocsiba rejtett bombával megölt Hamász-vezető ügyében azt hangoztatta: nem az a lényeg, hogy ki végzett Ezzeddin asz-Sejk Hálillal, hanem az, hogy Damaszkusz bekapcsolódott a terrorizmus támogatásába, és felelős az Izrael elleni terrorakciók közvetlen irányításáért, ezért nem élvezhet védelmet a terrorizmus elleni izraeli megelőző akciókkal szemben - jelentette ki Zeév Boim.
MTI - fideszfrakcio.hu