Beteg gyerekek kerülhetnek életveszélybe
Életveszélybe kerülhetnek azok a beteg gyerekek, akiknek egy olcsó, de speciális gyógyszerre van szükségük, a gyártó ugyanis kivonult Magyarországról. A veseelégtelenségben szenvedő gyerekeknek a készítmény rendszeres szedésére van szükségük, mert enélkül órákon belül felborul szervezetük háztartása. Van olyan beteg is, aki mindössze négy óráig élhet a tabletta nélkül.
Dátum: 2004-09-27 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:34.188812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Előzetes figyelmeztetés nélkül vonult ki Magyarországról egy gyógyszergyártó, így napokon belül vészhelyzetbe kerülhetnek azok a gyerekek, akiknek szükségük van a tablettára. A Cortef nevű készítmény a patikákban máris hiánycikk, az ország klinikáin pedig már csak vésztartalék van. A problémát elsőként jelző professzor telefonon tudott nyilatkozni a Hírtelevíziónak.
dr. Soltész Gyula a Pécsi Gyermekklinika intézetvezető professzor elmondta: "Ez a gyógyszer olyan, amely életmentő, tehát akik mellékvese elégtelenségben szenvednek, és ezt a gyógyszert nem kapják napokon keresztül, életveszélybe kerülhetnek. Ez a gyógyszer más gyógyszerrel Magyarországon nem helyettesíthető."
További probléma, hogy bár az OEP-hez lehet fordulni egyedi méltányossági gyógyszerkérelemmel, ennek elbírálási ideje egy hónap. Ha elfogy a tartalék gyógyszer, akkor a készítményt már csak külföldről lehet beszerezni, de ez is idő. A Cortef egyébként olcsó, külföldön bármelyik patikában megtalálható a polcokon.
Forrás: hirtv.hu