Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bauer Tamás életveszélyesnek nevezte a kormányprogramot

Bauer Tamás, SZDSZ-es politikus az úgynevezett Szabad Tanácskozás ülésen kijelentette: a programból kitűnik, hogy a Gyurcsány-kormány ott folytatja, ahol elődje abbahagyta.


Dátum: 2004-09-27 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:34.479017, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Abból, amit a kormányprogramból már tudni lehet, úgy tűnik, hogy az új kormány és a két párt mintha nem nézne szembe azzal, hogy azon az úton, amelyen a Medgyessy Péter vezetésével haladt, nem lehet tovább haladni". A politikus szerint "túlzott ígéretekkel indult a kormánykoalíció és ki kellene most mondani, hogy mindez nem teljesíthető, hogy nem lehet további ajándékokat ígérni az embereknek és ugyanakkor lemondani arról, hogy a szükséges reformokhoz a kormánykoalíció hozzáfogjon. Márpedig abból, amit eddig tudunk a programról, ez tűnik ki. Tehát további ígérgetés és hiányzó reformok. Ez pedig ahhoz vezet, hogy az a kiábrándulás, ami eddig is a kormány népszerűség-vesztéséhez vezetett, ha elmúlik a Gyurcsány-effektus, néhány hónap elteltével tovább folytatódik. Ez pedig súlyos választási vereséghez vezethet két év múlva, ha ebben nem lesz változás".

A politikus hozzátette: nagyot fog bukni a koalíció, és a következő négy évben tovább fog hanyatlani az ország.

Az elhangzottakra Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke nem kívánt reagálni.

Forrás: MR

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek