Sztrájk miatt megbénult a forgalom Amszterdamban
A tömegközlekedési dolgozók egynapos munkabeszüntetése miatt megbénult a forgalom Hollandia egyik legnagyobb városában, Amszterdamban. A sztrájkot a holland kormány tervezett takarékossági intézkedései váltották ki.
Dátum: 2004-09-27 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27581
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:34.773541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amszterdami busz- és villamosjáratok szünetelnek. A szakszervezetek sztrájkfelhívásának eleget tettek a várossal szomszédos Észak-Hollandia tartomány buszos vállalkozásai is, s hétfőn az amszterdami kikötőben sem vették föl a munkát.
A munkabeszüntetés ellenére Amszterdam vasúton elérhető maradt, s ez mentette meg a nagyvárost az igazán komoly közlekedési káosztól.
A szakszervezetek a kormány által tervezett, szociális megszorításokat eredményező törvénymódosítás elleni tiltakozásuk jeléül szombatra nagygyűlést hirdettek meg. A tervezett módosítások eredményeként egyebek mellett szigorodnának a korkedvezményes nyugdíjba vonulás feltételei Hollandiában.
MTI - fideszfrakcio.hu