Készül az Irak elleni támadás terve
Már előrehaladott állapotban van az amerikai terv Irak megtámadására. Katonák és tengerészgyalogosok tízezrei támadnának három fronton, földön, vízen, levegőben - jelentette pénteki számában a The New York Times.
Dátum: 2002-07-05 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2661
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:51.372359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napilap egy szigorúan titkos dokumentumból idéz, amelyet a tampai (floridai) központi parancsnokságon készítettek.
A terv szerint nyolc országban - köztük valószínűleg Katarban és Törökországban - állomásozó harci repülőgépek százai indulnának óriási légicsapásra célpontok ezrei ellen, beleértve repülőtereket, országutakat és optikai szálas kommunikációs központokat. Különleges erők és titkos CIA-ügynökök támadnának raktárakat és laboratóriumokat, amelyekben a feltételezések szerint tömegpusztító fegyvereket és rakétákat gyártanak vagy tárolnak.
George W. Bush amerikai elnököt nagy vonalakban már legalább kétszer tájékoztatták az előzetes tervről, a térségbeli szövetségesekkel azonban még nem tanácskoztak, sőt a dokumentumban említett országokkal sem ismertették, hogy szerepet kapnának bármely Irak elleni amerikai akcióban. Sem a dokumentum, sem magas beosztású katonatisztek nyilatkozatai nem utalnak arra, hogy az Irak elleni támadás küszöbön állna - hangsúlyozta az újság.
Bush többször is hangoztatta, hogy kormányának célja az iraki rendszerváltozás. Donald Rumsfeld védelmi miniszter Szaddám Huszein iraki elnök megdöntésében látja az egyetlen megoldást az iraki tömegpusztító fegyverek problémájára.
Rumsfeld júniusban Kuvaitban járt, hogy az emírrel áttekintse "a terrorizmus elleni nemzetközi háborúban még megteendő utat, a térségbeli stabilitás kérdését és az ENSZ-szankciók sorozatos iraki megsértését".
A The New York Times szerint a terv említi Kuvaitot, mint a szárazföldi invázió egyik lehetséges kiindulópontját. Kuvait hivatalosan közölte: nem lesz az amerikai katonák felvonulási területe egy Irak elleni támadáshoz. Nyugati diplomáciai berkekből azonban kiszivárgott: az öböl menti országok közül többen nem zárkóznak el az Irak elleni amerikai katonai csapástól, amíg gyorsan és sikeresen hajtható végre. Kuvaitban jelenleg mintegy 8000 amerikai katona tartózkodik egy amerikai katonai szóvivő szerint.
Az amerikai elnök mindeddig azt hangsúlyozta, hogy nem fekszik íróasztalán egyetlen Irak elleni háborús terv sem. A dokumentum viszont azt bizonyítja, hogy az elképzelések már előrehaladott állapotban vannak - írta a The New York Times. "Pillanatnyilag a koncepció kigondolásánál és az ötletroham szakaszánál tartunk" - mondta az amerikai védelmi minisztérium egy magas rangú tisztségviselője a napilapnak. A végső változattól "még meglehetősen messze járunk" - fűzte hozzá.
A tervezetet állítólag sem Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, sem a vezérkari főnökök egyesített bizottsága, sem Tommy Franks tábornok, a központi parancsnokság főnöke nem ismeri. "A védelmi minisztérium feladatai közé tartozik, hogy minden eshetőségre előkészítsen terveket, és ezeket időről időre korszerűsíti" - mondta egy minisztériumi szóvivő az újságnak.
A The Washington Post mintegy a fentiek kiegészítéseként arról számolt be, hogy az Egyesült Államok most jobb esélyekkel tekint elébe a mozgatható rakétaállások megsemmisítésének, mint az 1991-es öbölháborúban. Afganisztánban 2500 mozgó célpontot támadtak, és az esetek 65 százalékában célba is találtak, míg az öbölháborúban 250 támadásban egyetlen Scud-rakéta indítóállását sem tudták lerombolni.
A katonai tervezéssel párhuzamosan Washington az iraki emigráns ellenzék erősítésén fáradozik. Júniusban több ellenzéki csoport képviselője Washingtonban találkozott amerikai kormánytisztviselőkkel. A londoni székhelyű ellenzéki szövetség, az Iraki Nemzeti Kongresszus (INC) újabb 8 millió dolláros segélyt kapott.