Halász János: Az elmúlt két évben csaknem 40 ezer munkahely szűnt meg
Az igazi társadalompolitika a munkahelyteremtésen alapul - jelentette ki Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője, aki hétfői debreceni sajtótájékoztatóján egyaránt bírálta a Medgyessy-kormány eddigi és a leendő Gyurcsány-kormány körvonalazódó foglalkoztatáspolitikáját.
Dátum: 2004-09-27 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:40.934404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Medgyessy-kormány eddig kiszámíthatatlan foglalkoztatáspolitikát folytatott, amire a bizonytalanság volt a jellemző" - mondta az ellenzéki politikus.
Emlékeztetett rá, hogy 2002-ben a szocialisták 400 ezer új munkahelyet ígértek, miközben 2002 őszétől elbocsátási hullám söpört végig az országon.
Halász János tájékoztatása szerint az elmúlt két évben csaknem 40 ezer munkahely szűnt meg, s a korábbi 400 ezerrel szemben Gyurcsány Ferenc ma már csak 100-150 ezer új munkahelyről beszél.
"Magyarország 2002-ig joggal remélte, hogy célként tűzheti ki a teljes foglalkoztatottságot, aminek az alapjait a polgári kormány megteremtette" - fűzte hozzá.
Halász János különösen megdöbbentőnek nevezte a pályakezdő munkanélküliek magas arányát, megemlítve, hogy augusztusban több mint 6.000 friss diplomás lett munkanélküli.
Rácz Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón a biztonság teljes hiányáról beszélt a foglalkoztatás területén.
Szavai szerint 23 ezer embert kívánnak elküldeni a közszférából, de fennáll a veszélye, hogy a "valódi közszolgákat bocsátják el, és nem az odahelyezett pártkádereket".
"Bízunk benne, hogy nem a közszolgálatban dolgozó hozzáértő emberektől, hanem a politikai kommandósoktól válnak meg a közszféra különböző szintjein" - tette hozzá a fideszes képviselő. Rácz Róbert szerint "a bizonytalanság, a létbizonytalanság, a koncepciótlanság az, ami a közszférában is meglódítja a munkanélküliségi rátát".
MTI - fideszfrakcio.hu