Rejtegeti-e Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Gyurcsány Ferenc üzletember titkait?
Vannak, olyan örökbecsű mondatok, amelyek a mondatot megfogalmazók szándéka ellenére önálló életet kezdenek élni. Az a mondat, amelyet a lemondott Medgyessy Péter egy augusztusi interjújában nyilatkozott, mely szerint az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, ilyen mondat volt - hangzott el Rogán Antal hétfői napirend előtti felszólalásában.
Dátum: 2004-09-27 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:43.683970, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hogy ez a mondat véletlen-e vagy sem, arról nem a saját véleményemet idézném. A Magyar Hírlap újságíróinak a múlt héten jelent meg egy könyve, amelyben az újságírók úgy tudják, hogy a lemondott miniszterelnök, aki soha nem reagált erre a mondatra, legfeljebb egy közlemény erejéig, fontosnak érezte, hogy a napilap szerkesztőit felhívja, és megkérdezze, hogy ez a mondat biztosan szerepel-e majd a másnap megjelenő interjúban. Ezek után valószínűleg a mondat nem volt véletlen, de hogy mire gondolhatott Medgyessy Péter nem tudhatjuk. Egy valami egészen biztos, hogy a közvéleménynek van erről valami fogalma. A nyár folyamán olyan ügyek kerültek napvilágra a szabad demokraták által vezetett tárcáknál, amelyek normális esetben nem maradhatnak politikai következmények nélkül. Az új miniszterelnök-jelöltnek, Gyurcsány Ferencnek kell eldöntenie, amennyiben a parlament miniszterelnöknek megválasztja, hogy indít-e vizsgálatot a Nemzeti Autópálya Rt.-nél és a gazdasági minisztériumnál vagy indít-e vizsgálatot a informatikai minisztériumban. Neki kell eldöntenie, hogy miniszter maradhat-e Csillag István és Kovács Kálmán.
Mindez majd kiderül, de nagy kérdés, hogy az, akinek döntenie kell, hogyan viseli azt a kettős szerepet, amiben az elmúlt években az életét élte. Van egy olyan magyar közmondás, mely szerint egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. A Magyar Köztársaság jövendő miniszterelnöke, ha a parlament megválasztja, életének előző évtizedeit pénzcsinálással töltötte. E téren minden kétséget kizáróan sikeres volt. Gyurcsány Ferenc is jól ismeri azt a viccet, hogy mi különbözteti meg a nyugat-európai üzletembert a kelet-európai üzletembertől. A nyugat-európai üzletember parkolni próbál Budapesten, és bedob az automatába néhány száz forintot, mire az elromlik és nem ad vissza. Ekkor a nyugat-európai üzletember nem azt kiabálja, hogy csalás, hanem azt, hogy ügyes. Gyurcsány Ferencre is sokan mondták az elmúlt esztendőkben, hogy ügyes. Nagy kérdés, hogy ezek a bizonyos ügyek, amelyek az ügyességet másféleképpen is megvilágították az elmúlt másfél évben, hogyan állják majd ki a nyilvánosság vagy éppenséggel a hitelesség próbáját. Ez a miniszterelnök-jelölt úron is múlik. Múlik azon, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként meg kívánja-e védeni, el kívánja-e titkolni Gyurcsány Ferenc milliárdos üzleti ügyeit. Megteszi-e azt, hogy annál a bizonyos őszödi villánál, amit két és félmillió forintos éves lízingdíjért szerzett meg, majd ennyiért bérelte vissza tőle az állam, nyilvánosságra hozza a lízingszerződést és a bérleti szerződést. Erről eddig csak beszélt, de nem tette meg. Megengedi-e azt, hogy ha az állam nem indít pert a villa visszaszerzésére, akkor a nyilvánosságra hozott szerződések alapján az ellenzék eldönthesse, hogy indít-e pert vagy sem. Ugyanúgy csak Önön múlik, hogy feloldja-e annak a kihallgatási jegyzőkönyvnek a titkosságát, amelyben egy bizonyos Gyurcsányi Ferencről van szó.
fideszfrakcio.hu