Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvénysértő Gyurcsány-agitátor?

Az erzsébetvárosi Madách Imre Gimnázium épületének felújításánál konkrét törvénysértés van - mondta Tirts Tamás, a Fidesz országgyűlési és fővárosi képviselője hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján. "Egy konkrét törvénysértés van a VII. kerületben a Madách gimnázium felújítása, illetve túlköltekezése kapcsán" - jelentette ki Tirts Tamás.


Dátum: 2004-09-27 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:45.338328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, a középiskola épületének a felújítása eddig több mint másfélmilliárd forintot emésztett fel. A felújításhoz szükséges összeget az önkormányzat csak hitelfelvételből tudja biztosítani - jegyezte meg.

Kecskés Gusztáv, a Fidesz VII. kerületi frakcióvezető-helyettese elmondta: a nyár végén az általuk delegált bizottsági elnökkel visszamenőlegesen akartak aláíratni többmilliós számlákat. A számlák kifizetéséhez három bizottsági elnök döntése szükséges - tette hozzá. Elmondta: érthetetlen, hogy lehetett ezeket az összegeket kifizetni úgy, hogy testületi döntés szerint "a projektet végig három bizottsági elnök ellenjegyzésével lehet finanszírozni". A politikus amellett, hogy vitatta a kifizetések módját, sokallta a felújításra szánt összegeket is.

A bizottsági elnök egy ad hoc bizottság felállítását kezdeményezte, amelynek a feladata az lenne, hogy kivizsgálja miért emelkedik egy milliárd forint fölé az épület felújítása - közölte Kecskés Gusztáv. Megjegyezte: a közbeszerzési pályázatoknál is rendre ugyanazok nyertesek.

Hunvald György polgármesterrel, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölti agitátorával kapcsolatban elhangzott: "A VII. kerületi polgármesterre is vonatkozik az önkormányzati törvény, (...) a testületi döntéseket be kell tartani" - hangsúlyozta Tirts Tamás.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek