AIDS-világkonferencia Barcelonában
Az új gyógyszerek, azok újszerű alkalmazása, valamint a HIV-fertőzött betegek könnyebb elérhetősége a fő témája a XIV. nemzetközi AIDS-konferenciának, amely vasárnap este nyílt meg a spanyolországi Barcelonában.
Dátum: 2002-07-08 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:52.334533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A július 12-ig tartó nemzetközi tanácskozásra mintegy 15 ezer küldöttet vártak a rendezők a világ minden tájáról.
A részt vevő szakemberek, az AIDS-ellenes szervezetek képviselői és a politikusok több témakörben folytatnak majd eszmecserét, így a gyógyszerek új típusairól, a megelőzés jelentőségéről, az intravénásan beadható gyógyszerekről és a betegség fokozódó afrikai-ázsiai terjedéséről. Szakmai fórum vitatja meg a HIV-vírus elpusztításának lehetőségeit, a különböző megelőzési stratégiákat, az oltások hatékonyságát vizsgáló kutatási adatokat, a gyógyszerellátási problémát vagy éppen a betegek emberi jogait.
A konferencia záróülésén jelen lesz Bill Clinton volt amerikai elnök és Nelson Mandela egykori dél-afrikai államfő is.
Az ENSZ AIDS-programja (UNAIDS) egy héttel a konferencia előtt hozta nyilvánosságra tanulmányát, amelynek adatai szerint a HIV-fertőzöttek száma 2 év alatt 6 millióval emelkedett és jelenleg meghaladja a 40 millió főt. Az AIDS tavaly 3 millió ember életét követelte, a betegségtől leginkább sújtott Afrikában 2,2 millióan haltak meg a vírus miatt. Tizenkét hónap alatt világszerte 5 millió új esetet regisztráltak.
A járvány elleni hatékony küzdelemhez évente 7-10 milliárd dollárra lenne szükség, a leginkább veszélyeztetett országok azonban ennek csak töredékét képesek finanszírozni.
A barcelonai konferenciától így sokan azt várják, hogy felhívást intéz a világ gazdag államaihoz, hogy - korábbi ígéreteiknek megfelelően - vállaljanak nagyobb részt a terhek viselésében, és támogassák anyagi eszközökkel a halálos kór elleni küzdelmet - írta az AFP.