Botka László meg akarja szüntetni az Újszegedi Gyermekkórházat
Bartha László volt szegedi polgármester közleményt juttatott el a webradio szerkesztőségébe, melyben rámutatott: a gazdasági környezet teljes ellehetetlenítése mellett az intézményi hálózat is lassan az enyészet útjára lépett Szegeden. Úgy tűnik, az Újszegedi Gyermekkórház is megszűnik.
Dátum: 2004-09-27 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:49.333861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Sajnos nem tudom szándékosnak sem mondani ezt a folyamatot, mert az eseményeket követve inkább nagy fokú tudatlanság és tehetségtelenség az, ami látszik. Ezekekkel a döntésekkel emberek ezreit hozzák bizonytalan helyzetbe, gazdasági és erkölcsi válságba sodorják a várost, súlyos vagyonvesztést okoznak. Ilyen a város számára megalázó döntés előtt állunk megint, meg akarják szüntetni az Újszegedi Gyermekkórházat."
"Az elmúlt hetekben - bár ismertem a végzetes kórt, amivel küzdött, mégis - megdöbbenéssel értesültem dr.Tekulics Péter professzor elhunytáról. Szakmai nagysága, a gyerekek szeretete, erkölcsi tartása példa lehet mindannyiunk számára. Olyan embert ismerhettünk meg benne, aki a haladás elkötelezett híve volt az értékek megtartása mellett.
Utolsó földi útjára több ezren kísértük el. A búcsúztatatók (többek között a város és egyetem vezetése) ígértet tettek Professzor Úrnak, hogy megőrzik azt az értéket, amit egy élet munkájával létrehozott.
Alig telt el két hét és ígéretüket megszegték.
A szegedi és Szeged környéki családok, azok, akik ott voltunk a búcsún a tisztelgő tömegben és mi, akik teljesen őszintén valljuk is, kimondatlanul is a Gyermekkórház értékét, bénulva halljuk a híreket.
Botka László meg akarja szüntetni az Újszegedi Gyermekkórházat. Azt az Intézményt, ami az egyetlen még gazdaságosan működő szegedi kórház. Azt az intézményt, aminek szakmai munkája az országban kimagasló. Azt a kórházat, ahol a rendszerváltás óta, az ott dolgozóknak köszönhetően folyamatosan fejlesztettek.
Azt mondja Ványai Éva, hogy ha az Egyetemmel összevonják az ellátást, ezzel viszik tovább a Gyermekkórház értékeit. Szégyen! Ugyanis miről van szó: A gyermekellátás feladataitól a szegedi önkormányzat megszabadul, azt átadja az egyetemnek.
Ez csak a kórház megszüntetésével lehetséges!
Annak az egyetemi centrumnak akarja Botka László átadni a feladatot, ahol folyamatos a sztrájkkészültség. Ahol az ellátó egységeknek bevételük közel harmadát a központi apparátusnak kell befizetni.
Ezekkel a döntésekkel gyermekek ezreinek egészségügyi ellátását veszélyeztetik!
Ezzel a lépéssel az Újszegedi gyermekkórház is veszteséges lesz. Ebből következik a létszám leépítés, a feladatok megszüntetése majd az épület bezárása. Ott áll majd egy üres nagy értékű ingatlan újszeged egyik legértékesebb helyén. Vajon mi lesz vele? Ki vetett szemet rá?
A szocialistáktól már senki nem veszi komolyan, amit ígérnek, már tudja mindenki, amit mondanak annak az ellenkezőjére kell számítani. A szegedi városvezetésben a helyzet súlyosabb. A kegyelet perceiben elmondottak sem szolgálnak mértékül!
És Önök, nem szocialista városvezetők? Segítő balt nyújtanak ehhez?
Tisztelt Uraim és Hölgyeim! Önök nem ezt ígérték!"
Dr.Bartha László
Országgyűlési képviselő
Szeged előző polgármestereForrás: Webrádió - Szeged