Újabb amerikai támadásokat Fallúdzsában és Szádrvárosban
Újabb támadásokat hajtottak végre hétfő éjjel amerikai repülőgépek az iraki Fallúdzsa és Bagdad szegénynegyede, Szádrváros ellen. Fallúdzsát ás Szádrvárost már a nap folyamán is támadták az amerikai repülőgépek. A legutóbbi bombázás esetleges áldozatairól egyelőre nincsenek hírek.
Dátum: 2004-09-28 07:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:51.265197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy amerikai katonai illetékes azt közölte, hogy Fallúdzsában csak világító rakétákat lőttek ki az amerikai repülőgépek. Az iraki szunniták fellegvárának számító várost egy hónapja rendszeresen bombázza az amerikai légierő: a hivatalos magyarázat szerint Abu Muszab az-Zarkávi terrorista vezér fegyvereseit igyekeznek kifüstölni itteni rejtekhelyeikről.
Szádrvárost, Bagdad szegénynegyedét síiták lakják. Az amerikai hadsereg szóvivője azzal indokolta az éjszakai légitámadást, hogy az éjjeli órákban üresek az utcák, s ilyenkor az utak mentén elrejtett pokolgépeket igyekeznek a levegőből megsemmisíteni.
Az amerikai repülőgépek Szádrvárost is bombázták néhány órával korábban: akkor öt ember meghalt, 46 megsebesült a támadásban és a negyed legnagyobb része áramellátás nélkül maradt.
MTI - fideszfrakcio.hu