Tízezer pályázó maradt hoppon
Hosszú ideje hallhatjuk a kormány dicsőségjelentéseit arról, hogy hazánk a legfelkészültebb uniós csatlakozó állam. A kommunikált sikerek után azonban itt a feketeleves. Alig fél évvel a csatlakozást követően megállapíthatjuk, hogy többet kell fizetnünk az adófizetők pénzéből az Unió kasszájába, mint amennyit a pályázóink le tudnak hívni a rendelkezésre álló pénzalapokból - mondta Nógrádi Zoltán keddi napirend előtti felszólalásában.
Dátum: 2004-09-28 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:54.719407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő rámutatott, hogy már eredménynek tekinthető az is, hogy a Pénzügyminisztérium a számokkal való zsonglőrködés után elismerte, hogy az országnak nem körülbelül 120 milliárd forintos befizetési kötelezettsége keletkezik, hanem egészen pontosan 155 milliárd forintot kell a magyar költségvetésnek az európai uniós intézményekhez befizetnie. "Eredménynek" tekinthetjük azt is, hogy az uniós pénzekre beérkezett 10.000 pályázatnak csak az egynegyedét sikerült valamilyen döntés alá vonni, egytizedét sikerült elbírálni, és hét darab szerződést sikerült megkötni a vállalkozásokkal. Az eddigi mérleg tehát: 155 milliárdos befizetés az uniós intézményeknek és jóformán semennyi támogatás a pályázóknak, a magyar önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, vállalkozóknak - mondta a képviselő.
Nógrádi Zoltán kijelentette, súlyosbítja a helyzetet, hogy több százmilliárd forintos hitelkeret-szerződést írt alá a kormány a csatlakozás előestéjén, amely keretből finanszírozni kellett volna az uniós pályázatokat. Joggal vetődik fel a kérdés, ha megvan a hitel, és a pályázókhoz nem jutott el a pénz, akkor hol van ez a forrás, amelyet joggal várnak el pályázóink. Mint mondta, 155 milliárd forintos befizetési kötelezettség mellett több mint 10 ezer pályázónak reménye sincs arra, hogy bármekkora forráshoz hozzájusson ebben az évben. Kinek a felelőssége, hogy 10 ezer pályázónak se információja, se szerződése, se pénze nincs, holott a sikerpropaganda ennek ellenkezőjét hirdeti? Miért fizetünk rá 2004-ben az ország uniós csatlakozására, miért fizetnek rá az önkormányzatok, vállalkozók, civil szervezetek? - érdeklődött a Parlamentben Nógrádi Zoltán.
fideszfrakcio.hu