Tizenkét év börtönbüntetéssel sújtották Andrea Klumpot
Bűnösnek mondták ki és tizenkét év összevont börtönbüntetéssel sújtották kedden Stuttgartban Andrea Klump volt német terroristát, akit azzal vádoltak, hogy segédkezet nyújtott a 13 évvel ezelőtt Budapesten orosz zsidók ellen elkövetett merénylethez. A 12 évben benne van a Klump előző bűncselekményéért kiszabott büntetés még le nem töltött része.
Dátum: 2004-09-28 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:56.661358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Klump 1988-ban másokkal együtt a spanyolországi Rotában próbált robbantani, egy amerikai tengerészek által látogatott diszkóban, de ez a kísérlet is ugyanúgy kudarcba fulladt, mint a budapesti.
A magyar fővárosban 1991. december 23-án akart egy kommandó zsidó kivándorlókat szállító autóbuszt megsemmisíteni. A vád eredetileg abból indult ki, hogy Andrea Klump, Klump élettársa, Horst Meyer és egy harmadik, mindmáig ismeretlen személy hajtotta végre december 23-án reggel a robbantást. A per folyamán azonban Klumpot, részben vallomásai nyomán is, egyre inkább kivonták a tettestársi körből, s végül csak bűnsegédlet miatt ítélték el hét évre.
1991. december 23-án a felbomló Szovjetunió területéről származó zsidó kivándorlók, akik Budapest érintésével vándoroltak ki Izraelbe, éppen a Ferihegyi repülőtérre tartottak. Ám mielőtt autóbuszuk elhaladt volna a gyorsforgalmi út mentén parkoló autók egyike, egy Fiat Tipo mellett, a gépkocsi felrobbant. A nyomozás kiderítette, hogy a gépkocsiba legalább húsz kilós pokolgépes szerkezetet rejtettek, amelyet még vasszögekkel is teletömtek, hogy a pusztító hatás még nagyobb legyen. A távirányításos robbanás azonban pár másodperccel hamarabb következett be, s elsősorban a busz előtt haladó rendőrségi kocsit sújtotta: a kocsi mindkét utasa súlyosan megsebesült, a busz utasai közül négyen sérültek meg könnyebben.
Az ítélet kihirdetését szürke pulóverben és rezzenéstelen arccal végighallgató 47 éves Klumpról Udo Heissler elnöklő bíró egy talajt vesztett, radikális palesztin háttérrel rendelkező, az erőszakos terrorcselekményektől azonban egyre inkább irtózó, érzelmileg Horst Meyertől függő asszony portréját rajzolta meg. A december 23-ai merényletben közvetlenül nem vett ugyan részt, ám Heidi Prieri álnéven huzamosabb ideig élt a merénylet előtt Meyer oldalán a magyar fővárosban, lakások bérlésével - az egyik a Logodi utcában volt - menekülési útvonalak feltérképezésével, a háztartás vezetésével logisztikai támaszt nyújtott a feltehetően palesztin társsal merényletre készülő Meyernek, s tudott is arról, hogy mire készül a Winfried Hamdaker álnevet viselő Meyer.
A budapesti merényletet szélsőséges palesztin szervezetek vállalták, amelyek Izraelbe tartó más országbeli zsidók meggyilkolásával is gyengíteni vélték a zsidó államot.
A merénylet előtt pár nappal azonban Klump valóban elhagyta Budapestet, Belgrádba utazott, ahová Meyer is követte a sikertelen budapesti robbantás után. A párt 1999-ben Bécsben fogták el, Meyert a rendőrök lelőtték, Klumpot pedig a rotai merényletért perbe fogták és 2001-ben kilenc évre elítélték. A tartós budapesti tartózkodást, azt, hogy valami köze lehet a 13 évvel ezelőtti merénylethez az utolsó bérelt lakásban talált nyomokat kielemző DNS-vizsgálat erősítette meg.
A per utolsó napjának meglepetése, hogy végül is nem 33 rendbeli gyilkossági kísérlethez, illetve pokolgépes merénylet végrehajtásához nyújtott segítség miatt ítélték el Klumpot. Az elnöklő bíró indoklásában "legkevesebb 32 személyről" volt szó, egy zsidó kivándorló ugyanis állítólag mégsem szállt fel a Keleti pályaudvarnál várakozó, Ferihegyre tartó buszra.
A stuttgarti felsőbíróság megfellebbezhető ítéletével vélhetően lezárult Németországban a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) városi gerillaszervezethez kötődő perek sora. A RAF 1971 és 1993 között több mint 30 ember ölt meg, csaknem 30 RAF-terroristát ítéltek sokszor életfogytig tartó börtönbüntetésre. A szervezet időközben feloszlatta magát.
MTI - fideszfrakcio.hu