KÉSZ kongresszus Piliscsabán
A kereszténység megújítja a világot; e gondolat szellemében tartja negyedik országos kongresszusát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége október közepén Piliscsabán - közölte Pápai Lajos győri megyés püspök, a KÉSZ fővédnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-09-28 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:56.954301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán október 15-én kezdődő kétnapos tanácskozáson előadások hangzanak el a keresztény érték- és jogrendről, továbbá a globális és lokális érdekek és értékek konfliktusairól alkotmányjogász és szociológus szakemberek tolmácsolásában. Az etikus politizálásról politikus, az erkölcsi szabadságjogokról közíró szól majd. A kongresszuson a szolidaritás nélküli világról, továbbá a teológiának az értelmiség életében betöltött szerepéről is hallhatnak a résztvevők. Szó lesz még a női értékek társadalmi életben megjelenő aktualitásairól, és arról, hogy keresztényként milyen válaszok adhatók az ökológiai válság kihívásaira. Az egyház és a kultúra kapcsolata ugyancsak témája lesz a kongresszusnak - mondta a szövetség fővédnöke.
MTI - fideszfrakcio.hu