Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kábelen is fogható a katolikus rádio

Az országos katolikus rádió műsora október elejétől a fővárosban és hat vidéki városban elérhető lesz a UPC-hez tartozó kábeltelevíziós háztartásokban - jelentették be a Magyar Katolikus Rádió és a UPC Magyarország Kft. vezetői közös sajtótájékoztatójukon kedden, Budapesten.


Dátum: 2004-09-28 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:28:57.263523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A keresztény értékrendet közvetítő, az egyetemes és a magyar kultúrát középpontba állító, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által alapított katolikus rádió az idén pünkösdkor kezdte meg a sugárzást - mondta Spányi Antal, székesfehérvári megyés püspök, a rádió vezérigazgatója. Jelenleg még korlátozottak a vételi lehetőségek, ezért nagy jelentőségű a rádió számára, hogy a középhullámú adás, valamint a műholdas és az internetes hozzáférés mellett a jövő hónaptól a UPC hálózatán több nagyvárosban kábelen is elérhető lesz a műsor - hangsúlyozta. A rádió indulásától kezdve törekedett arra, hogy műsora többféleképpen legyen fogható: középhullámon egyelőre a szolnoki adó vételkörzetében, az 1341 kHz-es sávban, majd a jövő év tavaszától a lakihegyi és a siófoki adók körzetében is. Az ország legnagyobb kábeltelevízió szolgáltatójával kialakított együttműködés példája lehet az üzleti szempontok és a társadalmi küldetés kölcsönösen előnyös felelős harmonizálásának - hangsúlyozta Spányi Antal. Szalay Dorottya, az UPC Magyarország Kft. vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a választékról szól a kábeltelevíziók szolgáltatása. A UPC számára az új rádiócsatorna indítása nemcsak egyszerűen kínálatbővítést jelent. A tartalmas műsorok, a hitéleti témák iránt érdeklődő hívő és nem hívő családoknak szeretne jó minőségű szolgáltatást nyújtani. Hagymásy András, a UPC kommunikációs igazgatója elmondta: több mint 430 ezer család hallgathatja majd kábelen keresztül a rádió műsorait. Azokban a lakásokban, ahol eddig is igénybe vették a cég hálózatán keresztül nyújtott rádiós szolgáltatást, csak rá kell hangolni a készüléket a megfelelő frekvenciára. A hálózatra koaxiális antenna-bemenettel rendelkező rádiókészülékek csatlakoztathatók. Egyéb esetekben a csatorna vételéhez szükséges berendezés beszerelését a cég munkatársai végzik el. A Magyar Katolikus Rádió műsora Budapesten a 99,7 MHz, Miskolcon a 96,7 MHz, Székesfehérváron a 93,6 MHz, Veszprémben a 98,7 MHz, Sopronban a 105,6 MHz, Pécsett a 97,9 MHz-n, Debrecenben a 94,0 MHz frekvencián lesz fogható. A tervek szerint a műsorok hamarosan sztereó minőségben is hallgathatók lesznek a kábeltelevíziós hálózatokon.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek