Várhegyi Attila: a kormánypártok a felelősek a helyzetért
Várhegyi Attila szerint meglehetősen érdekes, hogy a kormánytöbbséget adó MSZP és SZDSZ a csütörtöki tüntetés kapcsán a felelősöket és nem a szervezőket keresi.
Dátum: 2002-07-08 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:53.532605, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz pártigazgatója szombati, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a legteljesebb mértékben visszautasítja az MSZP szombati sajtótájékoztatóján elhangzottakat.
Mint mondta, kizárólag a szocialista párt és az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportja és pártvezetése felelős azért a helyzetért, amely az elmúlt héten Budapesten kialakult.
Szavai szerint a polgárok tudomásul vették az országgyűlési választások eredményét, de sokan kételyüket fejezték ki a választások tisztaságát illetően.
Várhegyi Attila utalt arra: a kormánypártok - más kezdeményezésük mellett - elutasították például a választójogi törvény azon módosítását, amely lehetővé tette volna a szavazólapok megőrzését, levéltári elhelyezését és esetleges újraszámlálását.
- Mindez nem menti fel a szabálysértőket, de látni kell, hogy az okok kialakulásában közrejátszottak, s a felelősség ezért egyértelműen az Országgyűlés többségét, a Magyar Szocialista Pártot és a Szabad Demokraták Szövetségét terheli - mondta.
- Kinek állt érdekében, hogy elterelődjön a figyelem a D-209-es ügynök szerepéről? - tette fel a kérdést, hozzátéve: azoknak áll érdekében, akiknek a D-209-es ügynök a miniszterelnöke.
A Fidesz pártigazgatója azt is firtatta: a csütörtöki tüntetés kapcsán miért nem a rendőrség és a demonstrálók közötti összetűzés minőségéről és a jogtalan fegyverhasználatról beszélnek a kormánypártok, miért próbálják meg áthárítani a felelősséget.
Mint mondta, álságos és farizeus magatartás az, amit az SZDSZ és az MSZP tanúsít.
Várhegyi Attila a Magyar Nemzet szombati számára hivatkozva hozzátette: éppen a kisebbik kormánypárt volt az, amelyik törvénysértő demonstrációt támogatott az első szabad választások után.
Arra kérte a két kormányzópártot, hogy hagyjon föl a volt miniszterelnököt, a Fideszt és a polgári köröket érő rágalmakkal, "és foglalkozzon inkább azzal, ami a dolga": a kormányzással, a rend és a béke biztosításával.
Az MSZP szombati sajtótájékoztatója kapcsán a pártigazgató kijelentette, hogy nincs összekacsintás a Fidesz és a szélsőjobb között, szemben azzal, hogy a szélsőbal, azaz a Munkáspárt és az MSZP "kéz a kézben" sétál az önkormányzati választásokon.