Álarcos iraki lázadók
A legrettegettebb iraki terrorszervezet zászlait is lengették azok az álarcos iraki lázadók, akik kedden automata fegyverekkel és rakétagránátokkal a kezükben végighajtottak Szamarra főutcáin.
Dátum: 2004-09-28 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:29:00.309563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A több tucat fegyveres mintegy 20 járművön vonult fel a Bagdadtól 100 kilométernyire északra fekvő városban, első ízben azóta, hogy az amerikai hadsereg szeptember 9-én egy békemegállapodás értelmében rövid időre visszatért Szamarrába. Az iraki törzsi vezetőkkel kötött alku szerint az amerikaiak kötelezték magukat arra, hogy több millió dollárt utalnak át egy iraki helyreállítási alapba annak fejében, hogy megszűnnek a támadások az amerikai és az iraki katonák ellen. A keddi szamarrai erőfitogtatáson a lázadók némelyike a legrettegettebb iraki terrorszervezet, a jordániai születésű Abu Muszab az-Zarkávi irányította at-Tauhíd val-Dzsihád (Egyistenhit és Szent Háború) fekete zászlait lengették. Ez a csoport vállalta több külföldi túsz, köztük két amerikai mérnök és egy amerikai üzletember brutális lemészárlását.
MTI - fideszfrakcio.hu