Éger István: Az egészségügyet értékén kell kezelni
Az egészségügyet nem reformálni kell, hanem értékén kell kezelni - jelentette ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke kedden Kaposváron tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-09-28 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:29:02.407507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ahhoz, hogy az állam egyik legfontosabb feladatát tisztességesen el tudja látni, elsődlegesen a humánerőforrás és az intézmények konszolidációjára van szükség" - mondta Éger István.
"A rendszerváltozás óta 1.500 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, ezt pótolni kell" - szögezte le a MOK elnöke, aki az egészségügyi intézmények finanszírozási hiányosságai mellett, a legsúlyosabb gondként az utánpótlás hiányát, a magyar orvosok külföldi munkavállalása miatti orvoshiányt említette.
Azt, hogy az egészségügy működőképessége érdekében el kell indítani egy konszolidációt, senki nem vitatta - mondta, hozzátéve: a gyakorlati lépések azonban elmaradnak.
Éger István szavai szerint csak akkor lehet az egészségügy jövőjét megrajzolni, ha finanszírozása "értékkövető", márpedig e tekintetben "az előjelek nem túlzottan bíztatóak a jövő évi költségvetést illetően".
A kamara elnöke személyes véleményét hangoztatva azt mondta: első helyre a humánerőforrás konszolidációját tenné. "Kétszázezren dolgozunk ebben az ágazatban, és nagyon nagy a nyugati csábítás" - mutatott rá.
Megítélése szerint Magyarország európai uniós csatlakozása "csak rontott a helyzeten", május óta több mint 300 orvos nyújtott be kérelmet külföldi munkavállalásra.
Mint mondta, a helyzetet tovább nehezíti, hogy az elkövetkező öt évben 5000 fölötti számban lépik át orvosok a nyugdíjkorhatárt, ehhez képest évente mintegy 400-an végeznek az egyetemeken, akiknek egy része nem gyakorló orvosként helyezkedik el. "Aki mégis, annak a bére a szakorvosi vizsgákig, azaz akár 26-28 éves koráig jelenleg bruttó 107.000 forint" - fűzte hozzá Éger István.
A MOK elnöke ugyancsak megoldatlannak nevezte a túlórákkal kapcsolatos pénzbeli és szolgálati időbe való beszámítást illető elszámolást, amely, mint mondta: "jogsértő helyzet az európai tagságunk óta". Megjegyezte: tudomása szerint több kereset már bíróságon van, amelyben az orvosok "pénzért és szolgálati időért perelnek".
Andrásofszky Zsolt, a Somogy Megyei Orvosi Kamara elnöke kijelentette: a megye több kiskórházában került például bel-, gyermek- és sebészeti osztály is "kétes helyzetbe". Szavai szerint ezeken a helyeken "már akár egy-egy orvos kiesése is az osztály megszűnéséhez vezethet".
MTI - fideszfrakcio.hu