Kína háborús provokációval vádolja Tajvant
Háborús provokációnak minősítette Peking szerdán a tajvani kormányfő azon korábbi kijelentését, amely szerint a szigetországnak azért van szüksége a dél-kínai Sanghajt (Shanghai) is elérő rakétákra, hogy képes legyen megfelelő ellenlépést tenni, ha a kínai Népi Felszabadítási Hadsereg rakétákkal megtámadja Tajvant.
Dátum: 2004-09-29 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:29:04.179472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jü Sji-kun (Yu Shyi-kun) tajvani kormányfő szombati kijelentésével azokat az elképzeléseket vette védelmébe, amelyek szerint Tajvan 18 milliárd dollárt meghaladó nagyságrendű fegyverüzletet kötne az Egyesült Államokkal.
A tajvani ügyekkel foglalkozó kínai kormányhivatal szóvivője "súlyos provokációnak" és "háborús zajkeltésnek" minősítette Jü Sji-kun kijelentéseit.
A Tajvan és Kína közötti tengerszoros elemzők szerint Ázsia egyik leggyúlékonyabb pontja. Kína továbbra is saját területének tekinti a függetlenedéséért küzdő Tajvant, s azzal fenyegetőzik, hogy megtámadja a 23 millió lakosú szigetet, ha annak vezetői formálisan is kinyilvánítják az ország függetlenségét. Tajvanon a Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) 1949-ben kiáltotta ki a köztársaságot, miután csapatai előzőleg alulmaradtak az anyaországban a Mao Ce-tung vezette kommunistákkal szemben.
Kína és Tajvan között Csen Suj-pien (Chen Shui-bian) tajvani elnök márciusi újraválasztása után éleződött ki ismét a viszony, mivel Pekingben meg vannak győződve arról: az államfő immár második négyéves hivatali ideje alatt a tajvani államiság megteremtésére fog törekedni.
MTI - fideszfrakcio.hu