Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány-program: Vége a céges mobiloknak?

A cégek számára jelentős többletterhet jelent a mobilok magánhasználatának adóztatása - bár a pénzügyi tárca szerint könnyítésről van szó. Az eredmény a céges telefonok visszaszorulása lehet, írja a Népszabadság. Visszaveszik a cégek a dolgozóiktól a mobilokat jövőre - valószínűleg ez lesz a hatása annak, ha a jelenlegi formájában fogadják el a személyi jövedelemadó-törvényt. A terv szerint a céges mobilszámlák ötven százaléka természetbeni juttatást jelentene. A számla felét így 44 százalékos szja-val, és 32 százaléknyi járulékkal terheli a Gyurcsány-kormány. A cégeknek több mint 35 százalékkal drágul a mobilok fenntartása.


Dátum: 2004-09-29 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27676
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:29:04.520693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint arról a Népszabadság beszámolt: a hétfőn benyújtott kormányzati javaslat legnagyobb meglepetése a céges mobiltelefon-adó volt. A terv szerint a céges mobilszámlák ötven százaléka jelentene ugyanis természetbeni juttatást. A számla felét, így 44 százalékos szja-val, és 32 százaléknyi járulékkal terhelik majd. A cégeknek valójában több mint 35 százalékkal drágul a mobilok fenntartása.

A pénzügyi tárca tegnapi közleménye szerint az intézkedés adó- és adminisztrációcsökkentést jelent. A tárca azt írja: ma a telefon - ráadásul minden vállalati telefon - magánhasználata után a cégnek is, és a dolgozóknak is adót kell fizetniük. A magánhasználat az idén része az éves jövedelemnek, az adótábla szerint adózik, és a járulékszabályok szerint vonnak belőle egyéni járulékot, és fizet utána a cég 32 százalékos munkáltatói járulékokat. Ezután viszont csak a 32 százalékos járulékot kell megfizetni, és a jövedelemadó is a munkáltatóra hárul. A Pénzügyminisztérium hozzáteszi: az intézkedéssel jelentős adminisztrációs tehertől menekülhetnek meg a cégek, ma ugyanis kötelező a magánhasználatot elkülöníteni a cégestől, mégpedig tételesen. Ha bármely cég ezt jobbnak tartaná, jövőre is választhatja az elszámolási módszert, ám az új szabállyal megmenekülhet ettől.

Adószakértő: a cégek adóemelésként élik meg

A cégek döntő többsége adóemelésként éli majd meg a mobilra vonatkozó új szja-szabályokat - állítja Zara László, a Magyar Könyvviteli Szolgáltatók és Adótanácsadók Egyesületének elnöke. Mint mondja: a mai szabályok szerint elvben tényleg a pénzügyi tárca álláspontjának megfelelően kell adózni a magánhasználat után - a gyakorlatban viszont ez másként működik. Elkülönítésre alig van példa, a cégek zöme ezt nem tudja és nem is akarja megtenni, ezért adót sem fizet. Az adótanácsadók egyesületének elnöke ugyanakkor úgy véli: a pénzügyi tárca törekvése az adóemelés ellenére értékelendő, hiszen meglehetősen kusza helyzetet kíván tisztázni.

A céges telefonok magánhasználata jó pár éve vita tárgya a pénzügyi tárca és az adószakértők között - az ehhez kapcsolódó szabályozás ugyanis nem egyértelmű. A gondok az áfaszabályokkal vannak: a forgalmi adót csak azon szolgáltatások után vonhatják le a cégek, amelyeket tevékenységük végzése érdekében folytattak. A munkatársak magáncélú beszélgetése márpedig nem ilyen. A főszabály szerint ugyan el kellene különíteni egymástól a magáncélú és a cég érdekében végzett tevékenységeket - de ez telefon esetében meglehetősen nehézkes. A különválasztás jelentősen növelné az adminisztrációs terheket, de az elszámolás elektronikus szétválasztása is igen drága.

A terhek növelésének kiküszöbölésére eddig is különböző megoldások születtek. Ma az áfaszabályok szerint például a forgalmi adó nem vonható le a céges telefonszámla 30 százaléka után. A korlátozás bevezetését a magánhasználattal indokolták - furcsamód azonban ez nem került a törvénybe, és ezzel még kuszább helyzet állt elő. Ma ugyanis a jogszabály általánosságban tiltja az áfa levonását azon számla esetén, amely - akár csak egyetlen kicsi részletében is - magáncélú szolgáltatást tartalmaz. Így tehát: a magáncélú beszélgetésekre hivatkozva a cégek a telefonszámlák áfájának csak 70 százalékát számolhatják el, ám ha bebizonyosodik, hogy volt magáncélú beszélgetés, akkor egy fillért sem. Legalábbis a szigorúbb jogértelmezés így szól. Ami biztos: a cégeknek a szigorúbb jogértelmezés esetén nem érdekük a magánhasználat kimutatása, az enyhébbnél nem kötelezhetők erre.

Az elkülönítés viszont a személyi jövedelemadózásban kötelező lenne. Itt azért kell rendelkezni a magánhasználatról, mert az a dolgozó személyes jövedelme. Aligha akad ugyanakkor olyan dolgozó, akitől ezen a címen vontak le jövedelemadót, és járulékot - az államigazgatásban sincs erre példa, ott se különítik el a hivatali telefonokat a magáncélúaktól, pedig számukra is kötelező lenne.

A mostani javaslattal a pénzügyi tárca az áldatlan jogszabályi helyzetet valóban rendezné - ugyanakkor az áfaszabályokban továbbra is marad a kettősség, és a bizonytalanság. Közben pedig a cégek olyan terhet fizetnek majd ki, amivel eddig nem is számoltak.

Népszabadság - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek