Fontos, hogy ne az indulat vezérelje a polgári köröket
Az őszi önkormányzati választásokra történő mozgósításra, saját jelöltek állítására hívta fel Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke a zalai polgári köröket azok első, zalaegerszegi találkozóján, szombaton.
Dátum: 2002-07-08 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:54.139805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Az országgyűlési választásokon az általunk elképzelt jövő lehetőségeit vesztettük el, de másfelől a polgári oldal megerősödését nyertük - mutatott rá Zala megye közel félszáz polgári körének képviselői előtt.
Kövér László szavai szerint az őszi helyhatósági választások tétje, hogy vagy az MSZP erősíti meg pozícióit, vagy a polgári összefogás lesz képes az eddiginél is jobb eredményt elérni.
- A polgári köröknek nem önmagukat, hanem a bizonytalan szavazókat kell meggyőzniük, ezért menni kell házról házra az igazuk bizonyítása és az általuk állított jelöltek támogatottságának megszerzése érdekében - hangsúlyozta Kövér László.
A politikus valószínűsítette, hogy nem lesz olyan magas részvételi arány, mint az országgyűlési választásokon, és úgy vélte, hogy ezzel együtt a szociálliberális választók köre is kisebb lesz.
- Az a fontos, hogy ne az indulat vezérelje a polgári köröket, hanem a meggyőződés és a meggyőzés szándéka - fogalmazott.
Napi politikai kérdésekről szólva Kövér László kifejtette: nem a választási vereséget nem tudják elviselni, hanem azt, hogy "D-209-esek uralják az országot".
- Ami Horn Gyula magas kitüntetésre való felterjesztését illeti: ha a köztársasági elnök ellenvetése ellenére a kitüntetést bármilyen módon mégis megkapná, az a rendszerváltás szembeköpését jelentené - mondta Kövér László.
A zalai polgári körök találkozóján nyilatkozatot fogadtak el, amely többek között a kisebb települések polgári köreinek létrehozását, a közéletnek az "árulóktól és hálózati emberektől való megtisztulását" támogatják.
A nyilatkozat továbbá célul tűzi ki, hogy a megye "önkormányzati szinten is megszabaduljon az állampárti örökséggel terhelt káderektől", valamint azt, hogy a polgári erők Zalában saját alternatív nyilvánossághoz jussanak a Jobb Zaláért címmel augusztusban indítandó tájékoztató lap által.