Gyurcsány-szavazás: Dávid Ibolya a fertőrákosi sörkertben lesz?
Az MDF Győr-Moson-Sopron megyei szervezete által a sajtónak kiküldött meghívója szerint Dávid Ibolya ma Balfon és Fertőrákoson segíti az MDF helyi kampányát, 15.30-kor pedig a soproni Tűztorony közelében rövid sétát tesz. Az MDF elnöke 19.00 órára Fertőrákosra a Puskás Sörkertbe várja az érdeklődőket.
Dátum: 2004-09-29 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:29:06.614346, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismeretes, mivel Szájer József európai parlamenti képviselő lett, ezért képviselői helyére időközi választást kellett kiírni. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Firtl Mátyást indítja a választáson, az MDF ellenjelölttel kampányol.
Mindeddig mind az öt alkalommal a kormánypártok soraiból választott házelnök vezette a miniszterelnökről szóló szavazás ülését, ám most a csekély kormánypárti többség miatt a jelek szerint Szili Katalin inkább frakciója sorában szeretne helyet foglalni. Deutsch Tamás és Harrach Péter fideszes alelnökök a szavazás időpontjában külföldön tartózkodnak.
cyberpress.hu - fideszfrakcio.hu