Magyarország államformája főcsoportfőnökség
Amit 12 éve elmulasztottunk, most kell megtenni: Magyarországon olyan ügynöktörvényre van szükség, amely nemcsak feltárja, hanem le is zárja a múltat - jelentette ki Rogán Antal pénteken este Debrecenben, a Magyar Fájdalom Szobra mellett rendezett piroslapos tüntetésen.
Dátum: 2002-07-08 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:54.454999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidelitas alelnöke a megjelent több száz ember előtt hangsúlyozta: összeférhetetlenség nélkül semmit nem ér az ügynöktörvény.
A politikus megítélése szerint akik az egykori III-as főcsoportfőnökséghez kötődtek, azok lehetnek Magyarország polgárai, választhatnak, de ők nem lehetnek választhatók.
- Tehertételt jelentenek mindannyiunk számára - mondta a szónok, majd hozzátette: Medgyessy Péter nem lehet a szabad Magyarország miniszterelnöke.
Rogán Antal a továbbiakban arról beszélt: elképzelhető, hogy lesznek külföldi politikusok, akik kijelentik, hogy nem változott Medgyessy Péter külföldi megítélése.
- Ez lehet, hogy így van, de Magyarország megítélése sokat változott - tette hozzá.
Rogán Antal szerint mindez európai uniós tagságunkba is kerülhet.
- Akik ma Magyarországon a hatalmat gyakorolják, azoknak a polgári demokrácia nem, csak a hatalom a fontos - tette hozzá.
Rogán Antal kifejtette: ezért kell fellépni minden törvényes eszközzel, demonstrációkkal a hatalmon lévőkkel szemben.
- A D-209-es nem lehet Magyarország miniszterelnöke, s mindenkinek, aki érintett az egykori III-as főcsoportfőnökségben, távoznia kell a politikából - jelentette ki.
Rogán Antal felhívta a figyelmet, hogy mindezt törvényes úton, méltóságteljesen kell elérni, ezért van szükség Magyarországon a polgári körökre.
A Fidelitas alelnöke közölte: Magyarország államformája nem köztársaság, nem is részvénytársaság, mint ahogy azt a választások után közvetlenül gondolták, hanem főcsoportfőnökség.
Szavait alátámasztandó emlékeztetett arra, hogy nemcsak az ország miniszterelnöke, hanem a kormány erőszakszervezetének, a rendőrségnek a vezetője is titkosrendőr volt.
- Könnyen lehet, hogy hazánk új vezetői között többen is vannak ilyenek - fűzte hozzá.
Kijelentette: a negyedik szabad országgyűlési választáson a baloldal, a szocialisták színeiben nem szociáldemokrata politikusokat, hanem a kádári rendszer titkosrendőreit választották meg.
Pokorni Zoltán lemondásával kapcsolatban úgy fogalmazott: "üzentek nekünk, hallgassunk, mert különben baj lehet".
- Az üzenet célba ért, de nem érte el a célját. Pokorni Zoltán nem hallgatott, beszélt és igazat szólt, tisztelet ezért - tette hozzá.
Rogán Antal ugyanakkor kijelentette: azt tudni kell, hogy nem a Pokorni Jánoshoz hasonló áldozatok keserítették meg a D-209-esek életét, hanem fordítva.
- A nemzeti oldalnak felelőssége van abban, hogy megőrizzük a magyar demokráciát, a rendszerváltás értékeit - jelentette ki Rogán Antal a kormányfő lemondását követelő debreceni piroslapos tüntetésen.